VASS LÁSZLÓ LEVENTE
   

A folyó sem érti beszédem
Nyelvünkről fakadó rózsa
Kiegyezés után, előtt
Kékfestő
Egyedül az éjszakában
Szeretteim
A gazda és a halál
Némán
Holdfogyatkozás
Így
Csóktábla
 
  

Sz. 1955-ben Székelyudvarhelyen, megh. 1979-ben Homoródalmáson. A hétfalusi  magyar gimnázium végzettje, 1976-ban hivatásos taxisofőr Kolozsváron. Élete utolsó két évét Budapesten töltötte, gyógyíthatatlan betegsége elvitte, mielőtt költészete kiteljesedhetett volna. Torzóban maradt munkássága részben - az erdélyi lapok mellett - a budapesti Kortárs és Élet és irodalom hasábjairól begyűjthető. Válogatásunk a Székely útkereső kiadványok sorában megjelent hátrahagyott versek alapján készült (Székelyudvarhely, 1991 - Egyedül az éjszakában).


 

A FOLYÓ SEM ÉRTI BESZÉDEM

csonkra égett fekete gyertyákkal
a gyöngyréteken ezüst kéményekre
fészket raknak a nagyfejű felhők
s forró zápor riasztja a
szentté vált tudatlanokat

menekülnék hullámokat csapó
ostorod elől
látod
ujjbegyed érintésére
porrá válnak a templomok

pálmák kéken vérző cédrusok alá
már sohasem érünk
a hídról üldözött madaraknak kiabálok
s a folyó sem érti beszédem

 

NYELVÜNKRŐL FAKADÓ RÓZSA

bennünk
mindig összeütközik
az oszlopok talpa és csúcsa
utánad nézek a partról ahonnan elindultál
kiáltásom félig földbe ásott oroszlán
s a forró szelek sziszegő füvekkel bevontak
zöld homok szorításuk helyén a testem

intek feléd
halakká válnak ujjaim
szempilláim sebből kiálló fércek

bolyongok esik feketén
reszketek én de nem is én
 
 

KIEGYEZÉS UTÁN, ELŐTT
  Sütő Andrásnak

JÖNNEK köntösükben a férfiak
kilépnek a szekrényekből
a falból kiszakad fekete arcuk

göcsből késből csiporból
fűből szarból lesznek
érezni gyilkos vetkőztetésünk
lassú kicsontolásunk

tenyerünkbe csukódik ötágú pengénk
dobbanásunktól felcsap a föld hulláma
s szétfoszlik mellünk az üvegszilánkokban
 

* * *

képzelt ösvényemen vágtatok
herélt döglött lovammal
szavaim alatt feketedik
nyelvem mint kokojszától
Mit Parancsolsz Édes Gazdám
 ?  ?
orrlikából buborék pattan
számban degenyeg keményedik
s szótlanul de lóhoz nőve
vágtat tova az éber álom

 

KÉKFESTŐ

felgyülemlenek iszonyú kő hadai
rovarok vörös patakja
ömlik fülemből
kérgek ingét felveszem

ó megüresedett testünk
fenyőből faragott kosfejeken
égre vésett lovakon vágtatunk:

merre a forrás hol arcodat hagytadő

mefgogom kezed
szaladunk
SZALADUNK
minden rönkből paripát faragunk

 

EGYEDÜL AZ ÉJSZAKÁBAN

Egyedül az éjszakában mikor
a fájdalom mánusai vadul
vágtatnak a kongó Semmibe
szítani lappangó kínokat

hogy majd emlékek lángjai
lobbanjanak lóhalálban
láhatatlan lápok lüktető
életén keresztül

Ügyetlen lépések viszolygása
és a seholsem levő fal utáni
tapogatózás közben érezni mint
lágy fövenyen mezítláb a csiklandozást

Az idegek tánca valahol túl
a falakon az emlékek süket
viszzhangja magányosan a fojtó
áldozatra váró éjszakában
 
 

SZERETTEIM

 papóm

mellcsontodat marokra fogja a szél
átdöfött testem didergő szilfaágán
roskadt árok oldalain álmom meginog
ó papóm magadhoz emeltél

 nannyám

fekete billegető
mosta kendőcsücskével
harangokba alvadt
vérző fekhelyem

 halott nagyapám

Égő szemmel könnytelenül
Sárga Hulla virág nélkül
Száz torokból száll a zsolozsma
Szívünk a bús bánat megfojtja

Szittya seregek poroztak
s ponyvás szekered után
feltörtek a földek

 

A GAZDA ÉS A HALÁL

most már tisztán hallotta
az eldőlő létra suhanását
a villák és gereblyék koppanását
a csűrből nesztelen kitáruló kapun
fölfarolt a szekér árnyék nélkül
az odorból portalan kihányódott
a széna a sarjú
s mind/mind súlytalan
repültek valahová
a marhák lovak bárányok
torz pofákkal TEKINTETTEK vissza
aztán lassan a cserepek mozdultak meg
néma reccsenéssel s erre az öreg hasán
összefogva gatyáját
kirohant reszkető lábbal az udvarra
s tolvajt kiáltott
 

NÉMÁN

néma állatok
sziklába mártott jézus tenyerén

mezőkön ily nagy csend
szomorú sárkánya még nem fészkelt

gyökereid mész markába zárd
szelek leve csorduljon örökké nerevedő
végeink mályvarózsáiba
Ki Tudhatja A Mi Ölelésünk Vakságát
 

HOLDFOGYATKOZÁS

Vörösfekete csigák menekülnek
harmattal átfont hajadon
 

* * *

madársikolyok tompán ütődnek
az örvénylő víz hallgatag
    partjainak
itt tábor volt lópatkónyomok
csontok hamu
rezgő ordítások a levegőben

madársikolyok tompán ütődnek
az örvénylő víz hallgatag
    partjainak

 

ÍGY

érzem, hogy könnyebb vagy
most már bizakodom is
tetszik tudni mi sohasem láttunk
nekünk nem olyan szörnyű mint
Milyen szépek lehetnek a vetések
bözsike néni bözsike néni

 

CSÓKTÁBLA

szűkülnek össze fényeim
féregként fájok föld belében
partjaimat nem hullámozzák
becsukódnak csontomban a bimbók

nem várnak végeken lelohadt tüzek
potrohos istenek barlangjaikban
mohón ínyeim közé ékelődnek
csigákban a kék mécsesek