SZÁSZ JÁNOS     Cigaretták elégiája Lehet Hó Ballada Gaál Gáborról Hiába Mérleg Szász János    Sz. 1927-ben, Belgrádban. Temesvárott nevelkedett, majd Kolozsváron járt egyetemre, fiatalon megtelepedett Bukarestben. Volt az Utunk belső munkatársa, dolgozott a bukaresti országos magyar napilapnál, a romániai írószövetség titkára is egy időn át. Költőként és prózaíróként kezdte, egy időben a prózát részesítette előnyben, idősebb korára visszatért a ”korai szerelemhez” - a költészethez. Igen jelentős esszéírói, publicisztikai és műfordítói munkássága. A román irodalom számos remekművét magyarította.   CIGARETTÁK ELÉGIÁJA Mennyit cigarettáztunk tegnap. Sétáltunk. Csikkek szürke menete kísérte lépteinket és ajkunk égett már a sok dohánytól. Füstszagú volt ruhánk, hajunk, füstszagú volt a szánk... Egy percre, csak egy percre ott szédültünk ember mivoltunk  nagy hullámain, míg szánkban  lassan egymásba vegyült a nikotin. (Olcsó és lassan ölő méreg volt a csókban, de méreg - s mégis ír. Látod, így bukkannak föl bennünk az élet lényegei. Mert minden dolgok  a földön egymásnak árnyai-fényei. Így voltunk, vagyunk és leszünk örökké egymásnak írjai-mérgei.) Ott volt a szánkban, a dohánylevélben a paraszt lehelete is, ki nappal-éjjel ápolta zöldpalánták sorait, s a nap, amely nevelte, a csillag, amely  éjjelente rászórta hűvös, végtelen nyugalmát. Föld volt a szánkban, melyen barmok jártak és traktor szántott, sár volt a szánkban, a föld s a felhő ölelésének nász-nyoma, gépek fémíze volt a szánkban, a gépé, amely szárította, vágta azt a dohányt, s a kéz jó íze, amely csomagolta, az illaté, amely szerette, míg füstje leszaladt tüdőnkbe s íze kiült a nyelvhegyünkre. Most már egyek vagyunk, hiába, elvegyültek mibennünk barmok patáival a múló csillagok; tebenned is, énbennem is ugyanaz a  világ ragyog.   LEHET Repülők búgnak vérem és agyam felhői felett: azt suttogják,  amit ő mondott utoljára: lehet. Ezzel maradtam, suhanó repülőkkel, amelyek, ördög tudja, mért, beszélni kezdenek; egy távolodó ajk suttogja szálló repülőkkel: lehet, lehet, hogy visszajövök. Ennél nincs több. Több, mint az igen, ami felelőtlen, több, mint a nem, ami halál: az anyag szülte így az embert a lehetőség hajtű-kanyarjainál. Lehet, lehet: a végtelen ködszínű fonalára fűződnek fel ekként naprendszerek, így lesz a  buta bimbóból elmés-virágos ág, így alakul lehetőség s valóság ölelkező viadalában maga a világ. Mint a gubóban a lepke, minden benne van  ebben a lehetbe„, mint alvó bauxitban a repülők szárnya... ...Szálljatok el vele, semmiből ébredt madarak, kiket a lehetőség idomaiból szerkesztett  az ember. Lehet, kettőnk közt elfele fut a visszaút. Lehet.   HÓ   1 Miként a hazatérő gép, úgy szállnak tenyeredre motornélküli hópihék, s míg csillag-szárnyukon a téli fény kihuny, koromba és pernyébe kavarodva búvik a stroncium. 2 Ne riasszon a téli ég. Milyen nagyok vagyunk alatta. Vállas gondjaink árnyai vetülnek végtelen havakra. Erősek a szerelmesek: szívünkben zene lesz a lárma, velünk van az emberiség, érik már a halál halála. 3 Hulllhat a hó; halkan, puhán kezedre hull, a földre hull... De mi látjuk a hó alatt - nem káprázatként, vigaszul - a messze porzó utakat, s a láthatáron lengő függönyök sűrűn szövött gyapja mögött a tavasz fűzöld álmait. 4 Elnézem én a kezedet, a röptér kék ösvényeit, hová leszállnak csillagok s ahonnan - betonszalagok - öt szétsugárzó út vezet magasba szállani - -   BALLADA GAÁL GÁBORRÓL Mindig szükség volt  azokra, akik a világot megszerkesszék. G.G. ott ült a kék könyvek  között, szálltak körülötte a kéziratok. Jelzőit kitűzte a betűmezők  négy sarkában. Szilárd pontokat  rakott ki, töprengő gondolatjeleket - - Egy ékezetlen elektrokardiogrammal búcsúzott, mely központozás nélkül fut a végtelenbe.   HIÁBA Hiába harcoltam érte m int oroszlán A végén elhagyott a rossz lány. Mit is tehetnék nánatomban magam-magam Vessem miként József Attila vonat elé magam? Álmomban máris ott dohognak a vad mozdonyok. Reggelre úgyis széjjelroncsolt halott vagyok. Tanuljátok meg, hogy szeretni immáron nem lehet. Aki szeret, azt elpusztítják  a vonatkerekek. De ti csak éljetek tovább és legyetek boldogok. Helyettem tündököljetek, mint földi csillagok.   MÉRLEG Elszívtam ezer cigarettát s ittam egy deci konyakot és lenyeltem 37 pasztillát, de mégis életben vagyok. Kimosták gyomromból a mérget s hazaengedtek a buták, mert nem tudták a doktorok, hogy nincsen már mért élnem tovább. Fejfámra soha fel nem írják, hogy M.E. végülis megölt, ne hirdesse, hogy éltem-haltam, csak a porhanyó anyaföld. Feküdjek lenn a bakacsinban mint bomló test és csonthalom, és a hullámból növő fűvel is váltig róla álmodom.   SZÁSZ JÁNOS Élt egy nem választott ősöm a tizenhetedik, -nyolcadik századokban. Ismerősön összecsöngenek adataink. Naplóíró volt. Dei deis- ével doktorált. Ideák kergették el Tübingenig. Ott tanult a szász íródeák. Felségsértésért fejét vették: gúnyolódott az államon. Rám is ez vár? De semmi vész még, öreg fejem a vállamon.