SZABÓ GYÖRGY

Rövid önéletrajz
Íróasztalom
Sirályok Kolozsvárt
Színek seregszemléje
Erdélyi gyümölcsök
Szólásformák
Népek a nagyvilágban
Múló, röppenő dolgok
Vegetáriánus étlap
Órák
A pénzről
Szinonimák

Sz. 1920, Dicsőszentmárton. - a klasszika-filológia egyik utolsó, nagy erdélyi professzora. A marosvásárhelyi református kollégium végzettje, majd a kolozsvári egyetemen 1943-ban szerzett latin-görög szakos tanári oklevelet. Vidéki tanárkodás után a kolozsvári tudományegyetem professzora a latin, majd a világirodalmi tanszéken. Számos klasszikus görög és latin munka fordítója, jegyzetkészítője. A filológiai munka mellett verseket is írt, kizárólag hexameterben, amelyek a maguk szokatlanul időntúli vértezetükben is olykor lírai vallomásokká nemesülnek. Konzervativizmus és játékosság ölelkeznek a nemrég megjelent, verseit összegyűjtő szamizdat-kötetben (Antik formában, Kolozsvár, 2002)


Rövid önéletrajz

Randóttól Vásárhelyig egy órácska a járás,
már ha vonatra felülsz, és nem a láb a szekér.
Ott jártam ki a négy elemit becsülettel, az írás
tiszteletére nevelt iskola, pap, tanító.
Aztán nyolc évig Vásárhely gyúrt tudománnyal,
most köszönöm meg a sok jót, ami rám ragadott.
Ámde a legszebb évek még ezután sorakoztak:
emberségre nevelt itt, ez a város, ez a hely.
Megjártam azután az Urált is, élve maradtam,
míg sok jó magyar ott nyugszik, a hantok alatt.
Most már nagytataként sehová se igyekszem el innen:
itt élek, míg a Sors jelzi: letelt az időm.



Íróasztalom

Van már hatvanöt éves az íróasztal, ahol most
rovom e halk sorokat, ókori mérce szerint.
Hajdan apám ezen írt recipéket a rászorulóknak,
rég volt! Kisfiúként néztem a szép betűit.
Arra, mit ő írt, gyógyszert mértek a patikában
és fájdalma csitult sok betegének ezért.
Vajon az én írásomból valakikben a józan
ész gyarapodni fog-e? Ezt biza nem tudom én.
Mégis a tollat a kézből én ki nem ejtem: a szívem
diktál s én csak írok, míg az erőm hagyogat.



Sirályok Kolozsvárt

Fel-le cikáznak a vízár mentén karcsú sirályok,
könnyed a mozdulatuk, mind csupa grácia ők.
Messzi vidékről, északi fagytól elmenekültek,
mert nálunk a hideg ősszel aligha erős.
Menjek-e én is e jégborította szívek közeléből?
Szebb haza vár-e vajon? És az a föld a kié?
Itt maradok! Soha máshol a vén fa gyökért nem ereszthet;
még ha jég fedi is: mégis az otthonom ez.



Színek seregszemléje

Szokták mondani: ikszet elönti a sárga irigység;
lássuk sorra tehát: színes-e még a világ.
Almásszürke lovon jár mind, aki ért a pacikhoz,
bár a szegény falusi barna szamárra is ül.
Pej, kese és mogyorószín lón ült dédnagyapám is,
engem már csak a láb hordoz az utca porán.
Kinn, a baromfi soron kakas úr kendermagosoknál
és a közelben a kis cirmos egérre vadász.
Festékből ha a kéket, a sárgát összevegyíted,
szép zöld árnyalatot kapsz, mint réten a fű.
Van még más, amit így alakítasz: összekeverve
kék a pirossal is új színt terem ám: a lilát.
Kék a ruhácska a csöpp csecsemőkön, már ha fiúcskák,
s rózsás színű a lány réklije, mind valahány.
Bíbort hord a nagyúr, ugyanakkor az egyszerű ember
örvend, hogyha zsebe szürke darócra elég.
Bordó mindig a nőm viselője, talán a hajához;
nékem a barna a jó, vagy feketébe bujok.
Oltárhoz megy a lány: a ruhája tiszta fehér gyolcs,
ám a legényé más: öltönye szénfekete.
Hát pepitát ki visel még? Főleg az úri gigerli.
S pettyest, nyári ruhát? Sok deli, karcsú leány.
Vénségedre a szőke hajad már régen a múlté,
mind deresebbre fakul, végül a színe: fehér.
Csendes a tenger, ilyenkor a legszebb. Nézzed: azúrkék.
Ámde ha tépi vihar, már koloritja sötét.
Vert-veres és hupikék: a nevük bár kedves előttem,
már csak a régi világ ismeri, hogy milyenek.
Pár még elmarad. Így a szederjes, rőt, a szivárvány
s okker. Búcsúzom én, zárul a színsorozat.



Erdélyi gyümölcsök

Sorban az első még májusban a kerti cseresznye.
Földieper követi, érik a meggy azután.
Ősi időktől híres a szőlő; régi korokban
Bacchus védte nagyon, itta a jó borokat.
Kerti bokorba tenyész nálunk a ribizli, az egres,
míg a dió meg a birs, mandula: fára terem.
Kedvelik errefelé a sötét besztercei szilvát.
Ringló: az se kutya, nyári finom csemege.
Késő ősszel az erdőből jön a csipkebogyóka
és a vadalma, kökény, áfonya, som, szeder is.
Dinnyehegyek magasodnak a Széchenyi-téren, az utcán;
sárgát, zöldbelűt is végy, ha a pénzed elég.
Távoli, déli vidék szállítja felénk a narancsot
sonnan jő a banán, jön füge és ananász.
Szent János kenyerénél a körte zamatja a jobbik
és aromás a barack, főleg a kajszi a jó.
Nékem a kedvenc mindig az alma, a téli, a nyári:
friss jonatán, ponyik és sárga ranett, ha leves.



Szólásformák

Van, ki a tréfát kedveli és harsány hahotákat,
más a mosolyt szereti, vagy vidoran kacarász.
Megvan a helye a társadalomban ennek is éppúgy,
mint másiknak. A fő: tudni, hogy mit s ki előtt.

Trágárságnak istállóban a helye, vagy ott se:
tarka tehénke soha rút szavakat ki nem ejt.
Csak múgat szelíden, kicsi borját gondosan őrzi
és neked, emberiség, tőgye fehér tejet ád.

Csak panaszos hangon tud szólni a pesti lakosság:
itt van a baj, vagy amott, nincsen a pénzből elég.
Drágáim, nosza, jöjjetek hozzánk látni, tanulni
s ehhez mérve a ti életetek csupa kéj.



Népek a nagyvilágban

Régen a svédeket errefelé svákusnak is hívták,
talján volt az olasz, muszka pediglen orosz.
Burkus volt a porosznak az elnevezése minálunk,
francúz, ánglius név: tudhatod, kikre talált.
Mikszáth "tóth" atyafikról írt és senkise lázadt:
így is szimpatikus nála e népi alak.
Damjanich is még rác volt, s mártír, nemzeti hősünk,
szerb létére magyar: nemde, a sors különös?
Azt, ki polyák volt régi időkben, újkori szóval
lengyelnek nevezed, régi barátja: magyar.
Íme, idővel a nép neve változik újra meg újra,
ámde az emberi szív mégis a régi marad.



Múló, röppenő dolgok

Fösvénynek meg a sertésnek csak a holta a haszna,
a kócból jó fonalat fonni aligha lehet.
Hosszú pörön csak az ügyvéd nyerhet, hát ne pöröljél,
s hol nem fő fazakad, orrod oda sose üsd.
Lóháton jön a rossz, de ami jó, gyalogolva, bicegve;
szárnyon röppen a rossz hír, de a jó toporog.
Szép szótól a vasajtó megnyílik teelőtted;
szép szóval madarat, drága fiam, sose fogsz.
Rágd meg a szót, mielőtt még szóra fakadna a szájad.
Kétszer a pap se beszél: egyszeri szóra figyelj.



Vegetáriánus étlap

Már a tavasznak az első napjai termik a sóskát
és kivirít a paraj, búvik a friss levele.
Szintén május előtt van a kertben a friss karalábé
s pompás tarka retek, hogyha az ég mosolyog.
Jó falatot hoz a hagyma a kertből így, kikeletkor,
csak víz kell neki sok s irtsad a dudvanövényt.
Később kel ki a borsó, lencse a tarka paszullyal
és versembe ide fér bele még a köles.
Paprika, celler, a sárga murokkal, petrezselyemmel
mind jó ennivaló, főzi a házi szakács.
Végire hagytam a legjobb étkleket: íme, a krumpli
és a káposzta. A tél nélkülük jaj de nehéz!



Órák

Múlását az időnek az ember mérni akarva,
sok szép szerkezetet századok óta csinál.
Rég az időt a napóra mutatta serényen a népnek,
ám a helyébe hamar már homokóra került.
Városokon láthatni gyakorta ma is toronyórát
készítette vala egykor a mesteri kéz.
Ritkan látni olyant, hol a kis kakukknak a csőre
megszólalva jelez: száll az idő rohanást.
Egykor a kúria dísze: az asztali óra, zenélt is,
régi melódia jött szerkezetéből elő.
Szintén ritka az ingával járó falióra,
óránként ütöget, néha a hangja vidám.
Nagy kincs volt a zsebóra - aranyból - a régi korokban,
szép láncon fityegő, volt az apámnak is egy.
Mostanság már kisgyerekünknek is ott van az óra
karján, büszke reá, nézi, ha kell, ha nem is.
Persze, az óra akármilyen, úgyis méri a percet
s egyre csak arra mutat: már letelőben időd.



A pénzről

Baj, ha az ember a zsebbe benyúlva a semmire bukkan
és nincs egy vasa sem, bárhova dugja kezét,
S felsóhajt szomorún: "Már én soha bankba ne lépjek
és tőkém ne legyen? Várjam a holnapokat?"
Szép a világ, tele pénzzel, akárhova néz is a csóró
és hányféle fajú: megtudod, íme, alább.
Dinár, schilling, dollár, gulden és maravédi,
líra, piaszter, a jen, drachma, kopejka, forint,
Fillér, batka, garas, bolivár, cent, rubeles, öre,
pengő, oszpora, lej, márka s a frank, pezeta.
Hát zlotyval ki fizet s ki lehet, aki hord a zsebében
krajcárt s koronát? Jó, ha levád van elég.
Escudo, dutka, peták, dong, rúpia, győzzed a listát,
és még sok-sokezer cifranevű valuta.
Szóval, a bölcsek az embert, látod-e, félrevezették:
jó, ha a buksza tele s van, mire költsd a vagyont.
Lóvé nélkül a földnek utolsó embere lészel:
rakj hát élire pénzt és a jövődre vigyázz!



Szinonimák

Sok szót koptatunk el, pedig volna miből kotorásszál,
és így változatos lesz az irályod, öcsém!
Hogyha a gazdagról akarunk szót ejteni, olykor
írjunk hát tehetőst, néha a pénzes a jó.
Nincstelenek helyét a szegény pótolja ki könnyen,
sóhernek nevezi őket a társadalom.
Közrend őre a rendőr, ámde a tréfacsináló
így szól: "Jő a hekus", más "zsarukat" kiabál.
Konstáblernek is hívták Jókaiék idejében,
olykor az "Andris" a név, gunyoros ízű ez is.
Gyáva helyett mondj nyúlszívűt inkább, szépül a stílus
s van, hogy "bátor" elég, túloz a "hősi" szavad.