PERISZKÓP PÁL - BAKTER BÁLINT
 

Robogni örök úthengeren
avagy
mit vétettek a dáliák?

 

Periszkóp Pál küzsdölődése a világ elemeivel és Ebuval
 

 1974 egy évszám, a születésemé. Lehetett volna 1975 is, de kíváncsi voltam, és siettem, hadd nézhessek már szét. Aztán közönség elé is léptem, igen ám, ez valamivel odébb volt, úgy 1994-95 táján, mintha csak pár hónapja lett volna. Családnevem érdekessége az, hogy eredetileg nem így hangzott, hanem Perecesként vonult be az anyakönyvi hivatalok történetébe. Apám tudományos érdeklődése az egész famíliára kiható változást hozott később, innen a Periszkóp.
 Egyesek azt mondják rólam, székely vagyok, mások azt, hogy magyar. Legtöbbjük szerint mindkettő. Vannak olyanok is, akik úgy tartják, mindez felesleges erőlködés, és nemes egyszerűséggel maradnak a román gyűjtő-megnevezésnél. Ezen aztán általában egészségesen elvitatkozgatunk. Ettől sohasem unalmas. No meg attól sem, hogy figyelem magam körül a világot. Amit látok, verssorokba foglalom. Van, aki ezt így nevezi: nicsak, emberkedik a fickó! Vagy: Pali vidám, Pali szomorú, Pali vitéz, Pali madár. Vigyorog, mert szereti maga körül a jó kedélyt, tesz is érte, avagy összevonja a szemöldökét, ha az energiát adó hangulatot lecsapolja valami, valaki. Szeret beszélgetni, tanácsokat adni és meghallgatni, barátai arcában önmagát mutató tükröt keresni. Néha így szól: …ssza meg a vén pék!, máskor azt suttogja: berki szellőrózsa. Esetleg azt: sörsátor. Nézegetem: ki tud örvendeni s minek, a pillanatokban mocorgó titkokat el tudja-e fogadni vagy száműzi? Keresem, mit mond a szó, honnan hullámzik egy nézés, eközben apró élvezetek mézét kóstolgatom, ezt csillantja fel az utca, a ház, a város, s hiszem: aki meglátja e villanást, annak barátja. Ettől mindjárt úgy tűnik: valamennyire összeáll az Ady kora óta darabjaiban heverő Egész. A világ, ugye. De ha nem, attól még továbbmegy az egy.
 Szórakozom, dolgozom. Felváltva. Általában rohanok. Amikor nem, egy picit akkor is. A meló összeköt embertársaimmal. Ha Bakter Bálintra gondolok, bajtársat is mondhatnék. Vagy pajtást. Mert úgy összecsengünk. Amiben igen, abban nagyon. Amiben nem, abban szépen kiegészítjük egymást. Ez megnyugtató és biztató. Beszélgetünk erről-arról, egy hullámhosszon vagyunk, avagy addig ütköztetjük érveinket, míg ki nem pattan belőlük valami közösen elfogadható. Megtárgyaljuk a dógokat. Versben is.
 Úgy érezzük: ha ezt csak magunkban és magunknak művelnénk, olyan lenne az, mint amikor az ember (vagy – egyik költő kollégám szerint –: a zember) lát egy jó előadást, filmet, egyebet, olvas egy remek könyvet, és úgy szólna erről valakinek, mert ettől teljesebb lesz az élmény. Ezért osztom meg magam is soraimat e könyvetske olvasóival. Gondolják tovább őket, váljanak közvetett társszerzőkké. Ennyi talán elég is lesz e sorok írójának, aki kalaplengetve üdvözli közönségét, idevésve nevét, így ni:

PERISZKÓP PÁL
egyszer csak most
 

Az atom és a hit

Benyit Ebu a vegyesboltba,
vesz tojást, szalámit és gombát,
aztán, mintha jókedve volna,
a polcról levesz egy atombombát.

Megy hazafelé Ebu, nem fél
kutyáktól, éh- s fagytól, semmitől,
köszön annak, kit embernek vél,
vigyázza szatyrát, mert ha kidől,

Ebu egy világot veszít el.
És akkor mi lesz a hittel?!
 

Egy cseppet beteg

Meghűltem és fáj a torkom,
mentollal hűtöm a számat.
Oda, hol a vírus horkol,
és a fájdalom hol támad,
menesztek egy gyógycukorkát,
milyent a reklám elém tár,
és miközben enyhülést ád,
fülembe súgja, mi rám vár:

addig élsz, míg meg nem HALLS.

Számvetés, -adás

Havi harminc vitaminra –
az egyensúly ne szenvedjen.
A szerencse mintha hívna,
s minden olyan kéne legyen,
mint a belső háztartásban,
hol nincs járda, szemét, tócsa,
de folytonos számadás van;
annak szomját kell eloltsa
– hogy pusztuljon a lusták gondja –
a jámbor vitaminbomba.
 

Ebu testedz

Reggel kiviszi a szemetet.
Takarít, emeli az asztalt:
simuljon a szőnyeg. Nem lehet
tagadni: mozgásban tapasztalt,
néha nyikorgatja az ágyat,
megtörténik, álma nyugtalan.
Amikor a tornában elbágyad,
sportlappal lazít, ha kedve van.

Távirányítóval kezében
söröket emelget serényen.
 

Nem beszél egyenesen

Ebu ismét felmérgesített!
Legtöbbször félrejár a szája,
mintha folyton rágná a gittet;
úgy kezd mondatot, hogy lezárja.
Kisujja mögött meglapul,
körbetelefonál, üzenget,
kósza híreket vesz alapul,
nem ismer semmiféle rendet.

Szava kenyér helyett csak prézli –
Ebu nem mer tükörbe nézni.
 

Teszek-veszek, motyogatok

A mosópor-reklám csupa élet,
ott oly vidám minden mosó ember,
nevet a gép, a ruha, a lélek,
ha gond van, jóízű, mint a tejfel.

Ujjé! A reklám sültgalamb:
a(z) (n)agymosás idült kaland.
 

A munkának helyéről

Jól ismerem e folyosókat,
láttam őket egyenesen s dőlve,
tudom, ki ér kicsit, ki sokat,
ki óvja gerincét, kinek dől be,

mégis ma, ha végigmegyek rajtuk,
úgy érzem, ős titkokat hajtok.
 

Misztikuss

Ebu egyszer arra lett figyelmes:
amikor bekapcsolja a tévét,
kint egy kutya megtöri a csendet,
vonít, mintha ontanák a vérét.
Dühöngött Ebu: pisztoly ha volna,
kimenne, hogy a dögöt lelőjje.
Majd megdöbbent: csípje meg a bolha!
Mi lesz, ha az eb egyik elődje,
aki így öltött testet, s most ott van –

hiszen írtak ilyent a lapokban...
 

Fején horoszkoppanás

Mint gyerek a gonosz póktól,
Ebu félt a horoszkóptól.
Ha jót írt a csillagbalett,
neki épp hogy rossz napja lett,
ha meg a jóslat intőleg szólt,
ijedten mellőzte a szót,
mindenét kockára tette –
nem vitás, csőd lett a tette.

Sóhajtozik nagyokat,
s nézi a csillagokat.
 

Ebut rágja a bú

Ismét elsején lett április!
Ebu kieszelt egy tréfát.
Szerette volna látni is,
e heccen Pali mint lép át.
Azt mondta: menjen a bankba,
mert hatalmas összeg vár rá.
Mit ad az ég! Felsült a bamba...
Pali a bank bejáratánál
nagy summát lelt! Most dühöng Ebu,
s mint jófajta áprilisbolondját,
ki rosszul kötött kévét, kalangyát,
– bár szája nevet – rágja a bú.
 

A svájciak és a vicc

Ebu úgy döntött: meglépik;
nem bírja, országot cserél.
Álma felmászott az égig,
úgy véli: itt tovább nem él.
Mondom neki: Svájcba menjen!
Ott nem ugrál a cukorszint,
csend honol a havas hegyen,
a táj csupa nyugalmat hint.

Ebu izeg-mozog, úgy kérdi:
ha viccet mondok, hogy értik?!
 

Ami marad

Megtörténhet: szép lesz a vég,
csak úgy felszívódik minden,
mert egyebet sem hallunk rég:
ha nem gatyám, akkor ingem.
Majd elszakad a díszszalag,
és megreped a telt pohár,
de semmi vész! Ami marad,
elég: a koszkutyabogár.
 

Sötét, csodás forgatagban

Van, ki úgy tesz, mintha szólna,
pedig hallgat, mint a bolha,
vagy olyan, ki csendes – nem ritka!–,
s így sokat mond, ez a titka.
Másiknak úgy jár a szája,
mintha a szemfoga fájna;
társa, kivel együtt dőzsöl,
kibeszél magot a földből.
Úszom e csodás zsivajban,
mondom, ha kérdik, mi baj van:
beléptem a sötétségbe,
s nem hagytam a villanyt égve.
 

Vers a parkban

Nagyvárosi vasárnap. A zsúfolt
park az erdőt nosztalgiázza.
Az emberek nyomán csirkecsont
a földben, a kutya majd kiássa.
Micsoda szomj, mekkora éhség!
Pali rímet gondol, abbahagyja:
mennek a népek, nehogy lekéssék
a tévéadást, annak van napja –
e sokaság nem ünnepel verset,
bár a vérben buzgó ritmus harsog.
 

Csak úgy a barátságról

Néha véresen hazudunk,
máskor csak úgy, kíméletből.
Mosollyal rakjuk ki utunk,
míg enyhe görcsünk lesz ettől.
Sebaj, az álarc mosható,
mondjuk, és szegre akasztjuk.
Míg szárad, az arc ruhátlan
e kitalált, fényes bálban.
 
 
 

Bakter Bálint jelentései Periszkóp Pálnak
 

Bakter Bálint bemutatkozik

 1941-ben születtem Erdélyben, egy Szamos parti városban, ahol fiatal koromig volt szerencsém eléldegélni, de aztán a sors forgószele felkapott és átrepített a Kárpátokon, egyenesen Bukarestbe, ahol aztán végleg (?) megtelepedtem, pontosabban meghúztam magam, különféle hasznos, de nem túl látványos munkák árnyékában. (Munkáim hasznáról még azt kell majdan tisztázni, hogy kinek voltak hasznosak, de ezt itt most ne firtassuk...)
 Zsenge gyermekkorom óta kedvelem a rímes-ritmusos kifejezési formát, ha magamban voltam, igyekeztem a legegyszerűbb közlendőnek is rigmusos formát adni, kedvemre volt a hangok összecsengése, a pattogóan, szabályosan lejtő szöveg. Ezt csakis azért részleteztem itt, hogy érthető legyen, mit keresek én egyáltalán ezeken a lapokon.
 Különben, hogy e témát lezárjuk, meg kell mondanom: mindtaképeim a János Vitéz és a Toldi voltak, ezt a két verset igen sokszor elolvastam életemben, egész szakaszokat tudnék felmondani valakinek, ha ezt igényelné, és valahogy én is azt a vonalat követném, ha végleg a versfaragásra adnám a fejem. De nem teszem. Vannak, akik ezt nálam sokkal jobban és úgy művelik, mint akik mást se csinálnak reggeltől estig, mint a verseiken kotolnak, szavakkal bíbelődnek - szóval, hát az ízig-vérig költők.
 Én, kérem, éjjeliőr vagyok - bakter, ahogy azt mifelénk mondják. Tulajdonképpen azért használom itt ezt a nevet, mert amit a szüleimtől örököltem, azt sajnálom ilyen játékos, nem komoly emberhez illő kalandban meghurcolni. Az csak úgy az én nevem, hogy nem kértem, de kaptam  - ezt viszont magam választottam: életemmel, pályafutásommal, azzal, hogy ha nem is akartam volna nevet választani, akkor is Bakter lettem igazából.
 Szóval, ez a nevem és slussz.
 Én se kérdem senkitől, mi van neki igazából a buletinjébe, mármint az igazolványába beírva. Ha akarja, megmondja, ha nem, megtartja magának.
 Így azt se tudom, hogy jó szomszédomat, Periszkóp Pált valójában milyen néven kellene tisztelnem, de hát én már az idősebb, tapasztaltabb ember jogán is csak Palinak emlegetem, úgy szólítom.
 Finom, rendes fiatalember a Pali. Egy ideje él a szomszéd házban, bérlakásban. Még sose voltam nála, mert mindig elfoglalt - megjegyzem, nekem is megvan az elfoglaltságom, a világért sem unatkozom -,de ahogy elképzelem, s ahogy beszélt róla, az nem lehet egyéb, mint egy versgyár, ahol egyre-másra készülnek a rigmusok, a versek. A versfaragáshoz - mondja Pali - nem kell nagy hely, sok gép sem, de kell hozzá nyugalom, csöndes, lezárt tér és sok-sok fantázia. Meg tálentum.
 No, ezek igazán kis helyen elférnek - ha vannak.
 Tulajdonképpen Bakter Bálint akkor lett belőlem, amikor tiszta véletlenül a Periszkóp Pali fegyverhordozója lettem.
 Egy időben nagyon el volt nyúzódva a fiú, látszott rajta, hogy az örökös gyári tipródás kárt tehet az egészégében, különösen a fejében, amire neki nagy szüksége lehet még az életben. Nagyon vágyott rá, hogy vilaggá mehessen, legalább egy-két hétig, hogy megfürödjön az élményekben (mint felénk a bivalyok a sárban), szóval viszketett neki ott, ahol ül, de nem merte odahagyni a versgyárat sem, mert attól tartott, hogy felügyelete nélkül valaki illetektelen oda behatol és ki tudja, milyen helyrehozhatatlan kárt tesz - nem csak Palinak, de elsősorban a költészetnek.
 Ahogy ezt a nagy gondját sikerült kihámozni belőle, természetesen illő szerénységgel feljánlottam a szolgálataimat, mondván: amennyire tőlem telik, megpróbálok résen lenni, szemmel követni minden mozgást a gyár körül és megakadályozni bármilyen gyanús fejleményt.  Azt is megígértem neki, hogy amiként az illik, jelentésekbe foglalom a tapasztaltakat, hogy miután hazatérne, a saját eszével vonhassa le belőlük a következtetéseket.
 Tehát, hogy érthető legyek: enyém lenne a szem, az övé a spekuláció, vagyis hát a gondolat.
 Ennyi történt.
 Pali kiszellőztette az agyát, megjárta magát, közben meg asszonyt is hozott a házhoz, tehát megemberesedett, s jól vegzett munkám iránti elismerése jeléül hivatalosan is felfogadott bakternek a versgyárhoz, amit én illő örömmel el is fogadtam.
 Végül, azt is mondta: a rigmusaim nem megvetendőek. Mert én a visszajövetele után sem tudtam egy darabig abbahagyni a versfaragást, elfeleselgettünk egy sort: egyik reggel ő adott ide nekem egy cédulát (előbb azt hittem, pénzt nyújt át s ellöktem a kezét...), a másik reggel meg én, amire ráírtam, miként vélekedek arról, amit őtőle olvastam.
 Ennyi magyarázgatás után elnézést kérek, hogy egyáltalan zavarni merészeltem, mély tisztelettel:

BAKTER BÁLINT
2001 húsvétján
 
 

1.

Periszkóp Pálnak jelentem
(leírom, mert még elfelejtem):
az első nap baj nélkül eltelt,
nem lopta el a macska a tejfelt.
Vagyis, a rigmusgyár működik,
míg alulírott ügyködik.
 

2.

Szívesen elnézem a nőket:
andalgókat és sietőket.
Vöröset, szőkét, barnát.
Büszkét és szende csalfát.
Jól odalátni a posztból
egy nőcskére, ki posztol,
én őt nézem, ő engem,
festett szeme se rebben.
Másra vár, én is másra,
nem ily lenge ruhásra.

(Mindenki jön-megy, csak mi nem.
Még látjuk egymást, kis szivem!)
 

3.

A kutyák egész éjszaka
macskát kergetnek; jól teszik!
Volt ám csaholás, vernyogás
kora alkonytól reggelig.
Ki éjjel alszik, most legyint:
mit neki kutya, mit macska?
Űzzék egymást kedvük szerint,
így jutnak ötről hatra!
 

4.

Szótárt nyálazok. Mondják, hasznos.
Lehet, ám unalmas. Nagyon.
Mi az, hogy: álnok? Meg hogy: balsors?
A szótárt hiába forgatom.
Oly ismerősen hangzik: sava-borsa...
De hogy mikor hallottam, nem tudom.
S aki használja, mire mondja?
A szótár hallgat. Becsukom.

5.

Esőben minden oly szomorú,
és nedves. Gubbasztok a posztban.
Meddig tarthat e szürke ború?
Békák nőnek a patakokban.
Ebihalak. Lesz kutykurutty.
A parton ott lépdel a gólya.
Az egész, akár egy unalmas mese. 
Isten a tudója.
 

6.

A reggel mindig szép nagyon.
Eldöcög egy tehervagon.
A síneken terjeng a rozsda.
Egy-egy pecázó indul botjával
horgászni a zavarosba'.
Töprengek egy-egy illaton:
jázmin vagy orgona vajon?
 

7.

Délben egy néni ebédet hozott.
Kis fazékban, levest. Még melegen.
És pánkót. Lekváros, cukrozott.
Mégis csak szép az életem!
Lehet, hogy képzelgek
s mindez csak álom volt?
A nénit sose láttam.
De főztje finom vót!
 

8.

Éberen alszom,
egyik szemem nyitva.
A másik zárva:
mint a kalicka.
Ha néha el is szunnyadok
a déli verőn,
lelkem ugrásra kész
a vén heverőn.
Minden csupa fény, békés,
olyan csupa-csupa.
Nem történt semmi. Hallgatok,
mint a csuka.
 

9.

Fújja a szél homlokom,
simléderes sapkám,
őrhelyemet nem hagyom,
nem vagyok oly hitvány.
Rigmus készül, zeng a gyár,
rímeket faragnak,
minden illő darabot
szépen összeraknak.

Pásztorkodnék, de a nyáj
nélkülem is baktat...
 

10.

Homokot, piszkot pörget a szél.
Megállás nélkül. Mintha gyomrát
megfeküdte volna valami.
S ránk zúdítja, mi a torkát
birizgálja: köpi, fújja, okádja.
Hallom tombolását. Költők szerint: zenél.
 

11.

Napok búcsúznak és köszönnek.
Hol jobbak, hol rosszabbak jönnek.
A mai nap furcsa szenvics:
tegnapnál rosszabb, s holnap essincs!
 

12.

Kutyahasig érő a gaz,
le kellene vágni,
lehessen a gyárudvaron
ide-oda járni.
Kasza kerül, izom feszül, 
derék, hajladozzál,
rigmusgyári kora reggel,
békét harmatozzál.
 

13.

Érdeklődött egy úr,
miként állok a vokssal? 
Ha holnap, akkor kire
szavaznék? Rosszal
kezdett ki, mondom,
mert mán csak magamban bízom.
Ha bízom.
Ennyi a gondom - mondom.
Ez a voksom.
 
 

14.

Sörre szomjaztam, vizet ittam.
Őrségben állva megtanultam:
ha nagy a vágy, ne hallgass rája,
ha ernyőd van, ne bújj alája. 
Ha ütnek, legyél tuskó, hallgass:
taposnak, így leszel hatalmas.
 

15.

Ma éjjel furcsa álmot láttam
a küszöbön tarisznya várt,
benne periszkóp. Belenéztem
s megláttam benne Palikát!
Miként a felhő, úgy jött, némán,
füstöt fújva, töprengve a témán...
Álom volt-e vagy valóság?
Hirtelen észbe kaptam: pardon,
hiszen a posztban én nem alszom!
 
 

Periszkóp Pál és Bakter Bálint feleselése
 
 

Az anya(g)i érzés

Lehettem volna gyógyszerész,
postás, szakács vagy kőműves,
esetleg – mit megbír az ész! –
lesállásban, ha épp üres,
periszkóp, közúti radar.
Hős és ős, ki amit akar,
őszen, de bőszen, hiszen kész
az erő, mit érezhet valaki
– mondjuk, az anya(g)i érzés –,
hogy nézik madarak, halak is,
mert a csattanók nem késnek,
vétetett s tétetett a lény:
kapcsolt anya(g)i érzésnek
a szájkosár gyenge legény.
„Fel hát az útra, társaim, siessünk!”
Gyors nappal kölyke lesz az estünk.
(Periszkóp Pál)
 

Mit vétettek a dáliák?

A versben magunk hozzuk át?
Megírjuk. Kiírjuk magunk. A jót, a rosszat.
De mit vétettek a dáliák,
hogy fejükre vad szelek taposnak?
S ezt is jól bírja a papír,
meg annyi mindent, hogy csak állok:
ha minden szó, amit kezem leír
engem takar – nem sors, de átok!
(Bakter Bálint)
 

Egy mozdulatban a világ

Egy mozdulat mindent összetörhet,
majd utasíthat az építésre.
Egy gesztus, és ott vagy a bűvkörben,
míg ébredsz, az egész le van késve.
Mérlegeld hát: milyen lesz a tetted,
vihart csihol-e, dús, kéklő eget,
újszülött bizalmad hová tetted,
macskát álmodsz-e, sunyi egeret?
Világokat kísért meg egy döntés:
oltárt idéz avagy kocsmasöntést.
(Periszkóp Pál)
 

Mikor elegem a jóból

Odaátra az ember olykor,
mikor már elege a jóból, 
s dühében maga ellen fordul,
kínosan vágyakozva gondol,
lelke törve-zúzva tombol,
míg kifullad, visszaretten s szelíd
könnyeket nyeldes reggelig.
(Bakter Bálint)
 

A leborult szivarvégről

Nem értem én, hogy mivégre
kenünk mindent mostanában
a leborult szivarvégre,
hiszen olyant nem is láttam.
Ebu kontráz: nem is fontos,
fő, hogy humor szaporázzon,
amíg gőzölnek a kontyok,
s kifogunk az ideglázon.

Ha füstölögni kell – legyen!
Akik könnyeznek: a legyek.
(Periszkóp Pál)
 

Ha kell, kivárják...

Ott túl az erdőn
hol a nap égre hág
nyílik a tér s táncos
szúnyogtanyáé a világ.
Minket figyelve
lecsapni készen
rajzva-lebegve
a nap hevében

már érzik, már vágyják
ha kell, hát kivárják
a véred, a vérem.
(Bakter Bálint)
 

Nem fedi el teljesen a hab

Míg lehúzom a szakállam,
elgyalogol a rossz álom. 
Bölcsője, az éj, múló pillanat;
ablak zárul, kint marad,
de ott lappang, mint rest méreg.
Hosszú harc ez, dacos testvérek,
szövetségének logikája – 
kulcsát az ész elvétve látja,

bár nem fedi teljesen a hab.
(Periszkóp Pál)
 

Finom kis szerkezet

Kinek az agya kulcsra jár,
lehet-e bunkó, vadszamár?
De arra szívszorongva vár,
mikor kattan ki-be a zár 
– ahogy egy zárkában dukál –
mert bár finom kis szerkezet,
a kulcsa éppen elveszett...
(Bakter Bálint)
 

Senki többet?

Kíváncsian nézem: hányan vagyunk
felsőfokon oly agyafúrtak,
hogy belefájdulhat az agyunk.
mint kiket az édenből kitúrtak,
miután évekig forrt a kobak,
a boldogulás versenypályája,
és rohantak rajta kerge lovak –
csak kérdem: a tétet ki ajánlja?
(Periszkóp Pál)
 

Lovak a karámban

Megszelídült vadlovak
s nekivadult szelídek
elmondták jaj-bajukat,
a sors mivel veri meg
egyikét-másikát, itt is,
ott is egy a panasz:
egy csővel néznek farkasszemet,
egyazon felhúzott ravasz
fenyeget, karámban maraszt.
(Bakter Bálint)
 

Levél a levélről

A virág olyan, túléli
a hosszú nyaralásokat.
Cserép óvja, félve félni
nincs miért, hagyjunk másokat
aggódni, hogy tán a gyökér
elszárad és hull a levél!...
Mikor látja, frásza mit ér,
mosolyogni kezd. Így megél.
(Periszkóp Pál)

A gyökér mindenek felett

Bár a lomb, a virág legfelül
virít, hajlong, a szélbe dől,
gyökere tartja, élteti;
aki élő, megértheti,
hogy ami lent van, az a fő –
a tele fazék, nem a fedő.
(Bakter Bálint)
 

A fekve látásról

A padlón fekszem, nézek
kifelé az ablakon.
Szemközti lakófészek
célom. Unalmas alkalom.
Innen csak tetejét látom,
hatodikról tizediket,
amíg így vagyok, háton.
Lábra állok: egyenlőség!
Normális szintre mászom.
Különleges ítélőszék:
a saját magasságom
négy emeletet jelent.
(Periszkóp Pál)
 

Metrikus világ

Lefeküdni, felülni –
az élet ritmikus;
magasból mélybe látni –
a világ metrikus.
Zuhanó kőnek lenni –
sorsunk ily publikus,
kő alatt csak pihenni
csöppet sem etikus!
(Bakter Bálint)
 

Oázisban egy teve

Ha a kultúra sivatag,
és mozgása álmatag,
az író benne egy teve?
Végül mi lesz a neve?
Kezében bősz boát visz,
szemében az oázis.
Míg dünék közt fanyalog,
támadják a kanyarok.
A messzeségben tábor –
jó szót vár, áldott záport.
 
(Periszkóp Pál)
 

Behunyt szemmel

Behunyt szemmel fülelem
a távol izgató hangjait:
csak azt hallom ki belőlük,
mit a múlt rámszabadít.
Hallom a vihart: tetőmre
hogy' pereg a jég!
Messziről elvert bürök
szaga száll - elég, elég!
(Bakter Bálint)
 

Kiszámoló nagygyerekeknek

1 – Mohamed a hegy.
2 – ma fügét evett ő.
3 – megváltásom várom.
4 – sok szemtelen légy.
5 – jön és odaköt.
6 – vegyesvállalat.
7 – nézd a kerekét!
8 – üresedő polc.
9 – Árpád után Ferenc.
10 – bor és ásványvíz.

Ki úgy érzi, jó a móka,
övé lehet e mondóka.
(Periszkóp Pál)
 

Étlap

Harapós Kedv az étlapot bújja,
egy-egy tételnél megáll az ujja, 
álkapca csattan mintha bilincs,
betűt fal így, kinek semmije sincs.
(Bakter Bálint)
 

Ebu a padon olvas

Ebu kitekint a poros útra,
aztán megtelepszik egy padon.
Nem Biblia és nem Kámaszútra
kezében a könyv. Így szól: pardon,
olvasni királyok is egyedül
szoktak, úgyhogy ne kérdezzétek,
mi az, mitől lelkem felderül,
és mi az, amit betűzni vétek?
Szemüveg változik, a könyv marad,
ha jó az élmény, rögtön öntapad.
(Periszkóp Pál)
 

A kígyó farka

Valami villan a bokorban,
a surranás, a zörrenés
emlékeztet: kígyó koromban
saját farkamba martam és
dühöm a fájdalomtól gerjedt,
s dühömtől nőtt a fájdalom,
lelkemben kígyók tekeregnek
köves, napszítta tájakon.
(Bakter Bálint)
 

Robogni örök úthengeren

Lent az autók úgy sorjáznak,
mint cipők az előszobában.
Láb a papucsnak – szól a váznak
a kormánykerék: izzó nyár van!
A napokat égkékkel mossák,
agyat éget a bizonyosság:
urbánus síkon kút nem terem –
robogunk örök úthengeren.
(Periszkóp Pál)
 

Sietős erdélyi utazás

Viszem magammal Erdélyt,
mennyi szememben elfér
belőle, pásztázom tájait,
begyűjtöm hulló gyümölcseit,
vonatablakból simogatom,
távolodóban megsiratom.
(Bakter Bálint)
 

Ahogy a Pali, úgy a vers

Ebu szerint nincs értelme
keresésnek, tervezésnek.
Mikor révbe ér az elme,
az ötletek sose késnek.
Éji pihenéskor az agy
csoda sok dolgot helybenhagy:
mi gyökér, mi szolgál szárul...
Majd minden a papíron zárul.
(Periszkóp Pál)
 

Papíron minden megeshet

Lehetne itt ez ráolvasó nóta,
verses káromkodás, rímes móka,
papíron minden megeshet, életünk-halálunk,
a rigmus él, ha az asztaltól egyszer felállunk
(Bakter Bálint)
 

Egy cipőben az élet

Amint épp nagy ez az élet -
cipő, mivel belelépek.
Elgyalogolnak a tárgyak,
nem sietek, most megvárlak.
Komoly ügyek, léha órák:
felpróbálom, és ha jó rám,
haladok lépéselőnyben -
köd utánam, szmog előttem.

Ezt a cipőt én rendeltem.
(Periszkóp Pál)
 

Mindenki indul...

Elnyúlok a kifutópályán.
Száraz fű. Hangyaboly. 
Fel- s leszállások bőgése átjár.
Piszmogó bogár araszol.
Mindenki indul valamerre.
Buzgón lép. Röpködik.
Meg-megáll. Időnk kitelve
tökmagot rág és köpködik.
(Bakter Bálint)
 

A nyelv hegyén játszik

Betűnyáj legelész hegyén
a nyelvnek, szóból csengettyűt
csiszol magának az egyén –
a szükséget kinevetjük.
Amíg zeng a szó, a dallam,
otthon vagyunk minden dalban,
ha lesz, aki ezt meghallja,
kedvtől zajos víg hegyalja.
(Periszkóp Pál)
 

Kakasárus

Kakast árulnék szívesen
az utcasarkon és közbe' sütném,
a pattogatott élelem
kibuggyan kosaramból tüstént,
nő-nő a hegy és illata
az égig ér, és ínycsiklandó:
aki ott legfelül lakik,
annak is jutna egy-két zacskó.
(Bakter Bálint)
 

Néha az orrunkra koppint

Aki ott legfelül lakik
van, mikor elégedetlen.
Azt kérdi: ezek a pasik
miképpen érhetők tetten?
Ha most orrukra koppintok,
a rímeket abbahagyják,
megpihennek a szó-hintók,
elcsitul a verses hapták?!

Így dől meg biztató eszme –
fékre lépnénk, ha lehetne...
(Periszkóp Pál)
 

Emberállat

Az emberben az állat
kedvére zabálhat,
ugrándozhat, henyélhet
két párzás közt, az élet
csak átfolyik rajta,
esővíz lyukas tetőn,
napfény az űrön,
szél a fagyos temetőn.
(Bakter Bálint)
 

Egy igazgató széke fölé

Szőnyegén hízott
utcakutya hever.
A kéz nehezen
gyűri le a tollat.
Mostanra sokkal
nagyobb lett a teher,
késebb a kérdés:
ki kiálthat tolvajt?

Reggel & este pohár-
falon hadarva
kivénhedt pók
tapossa a hatalmat.
(Periszkóp Pál)
 

Állatember

Az állatban az ember
nem is látható szemmel,
csak mikor sír nyűszítve,
pedig nincs kifeszítve,
a hang a szívbe markol,
hiába hogy éppen alszol,
úgy rí: símogasd, vedd fel,
hisz állatként is ember.
(Bakter Bálint)
 

Földérkezés

Most már jól van, érkezik a föld,
kéve jelzi és kalangya.
A félelem palánkja kidőlt –
víg életünk nagy kalandja!
Arany ásók sora integet
a göröngyös láthatáron:
vijjogó ijedtség kintreked,
hisz föld érkezik. Ha várom.
(Periszkóp Pál)
 

A hant szaga

Rossz, csökönyös, ásókeserítő
földben készül a sír; szabályos.
Nehezen mélyül. Az ősz aszályos.
A levegőben avarfüst. A hant szaga:
a kikupacolt, fülledt föld maga.
(Bakter Bálint)
 

Ha nem értem

Rossz bor, hideg húsleves
csúszik le torkomon,
karcoló jéglemez
fekszik nyelvemen, ólom
súlyával zuhan rám,
ha nem értem: mi, miért,
ha viharként elkísér
düh és bizonytalanság.
(Periszkóp Pál)
 

Eltűnni az alkonyattal...

Kilépni a hajóból, mintha 
már nem is lenne vissza-
út, az óceán kellős közepén,
ha léket kap minden remény,
megállni és járni a vizen,
ahol még nem járt senki sem,
majd eltűnni az alkonyattal
s visszatérni egy jó viharral.
(Bakter Bálint)
 

Van értelme, ejsze'

Ebu most mélygondolkodó,
mi másnak vízcsepp, neki tó.
Aranyköpések közt kanyarog,
szavai érdesen fanyarok:
„Bizony, van értelme
reggeli ürítésnek
déli zabálásnak,
amikor megkésnek
vagy képembe másznak –
nekem szellem-fasírt,
minden, mi megkísért!”
Hegyezi a „pixit”,
úgy harsogja: „Dixit!”
(Periszkóp Pál)
 

Csipkebokor

Dőlt fű őrzi nyomát:
itt járt!
Hogy' nem ismertük föl
mindjárt?
Most is bennünket bűvöl:
hol van?
Keressük együtt: a csipke-
bokorban!
(Bakter Bálint)
 

Későőszi nosztaliga

Berki szellőrózsa, sörsátor –
szép a szó, még szebb a valóság!
Csak kimondani legyen bátor,
hogy remekbe faragott lócán
ott ül múlt nyárnak nagyapja,
láttán az ősz alábbhagyja,
mert mélyről a fény nem tűz elő,
s lócagyomorban halom tüzelő.
(Periszkóp Pál)
 

Semmi se végleges

A megérintett pillanat
roppanó jégcsap - meghasad,
szívünkbe fészkelve üldögélne,
kinyílik az ember reménye,
mint lüktető virágkehely,
kedved támad, hogy énekelj,
mosolyogj, fütyöréssz, nevess,
pedig semmi sem végleges.
(Bakter Bálint)
 

Az aszfaltkígyó lovagja

Egy kamionban a sofőrfülke
a kerékbirodalom központja.
Ülés magasában a szó fürge,
az idő a párbajt visszamondja.
Csak a jó utazás kalandregény,
a mesében már nincs szegénylegény,
köd oszlik, a sávot meghódítja
az életkedv, minden mozgás nyitja.
(Periszkóp Pál)
 

Szellemtánc

Meg kéne tanulni borzongani,
mert hinni már tudunk.
A szellemek ha megjelennek
legfönnebb elfutunk.
Pedig de jó vóna velük ott lejteni
éjféli órán, mindent felejteni,
mert gondolom, senkit se sért,
ha az ember egy csöppet kísért...
(Bakter Bálint)
 

A huzatos tudat

Ha annyi kőműves kelemen
nem lenne itt, hogy a közfalat
rakja, míg az idő eleven,
majd bámulja, amint elhalad
a döntő perc, a megoldás titka – 
tán hasznot hozna a sok ököl,
melyeken a semmi könyököl. 
Hogy van kivétel? Persze, csak ritka.
(Periszkóp Pál)
 

A féreg hagyatéka

Féreg ha lennék, egyre fúrnám magam
megállás nélkül: gyümölcsbe, húsba, fába,
élőkbe, holtakba, a tegnapba, a mába,
lerakva milliónyi utódot – a holnapom.
Mert minden átfúrható. A szétcincált rostok a lárváimé
– a tátongó Lyukat nektek hagyom.
(Bakter Bálint)
 

A mese vége

Farkas reszket bárány láttán,
vadászt eszik a nagymama,
hófehérke trágár káplár,
vitéz királyfi lagymatag.
Szét kéne törni e tükröt,
de irtózom a betűktől.
(Periszkóp Pál)
 

Az indóHáz

Az indóház nem hullaház,
 a bakter sem dísztrombitás,
s a hullaház sem bálterem,
ahol a vígság megterem.
Az indóHázban nincs malőr,
mert ott gubbasztok: én, az őr.
(Bakter Bálint)
 

Ízválasztó szabadság

A béka vére édes,
a kígyóé keserű -
ötéves kissrác mondja,
figyel, tudva, amit tud.
A nyikorgó világot
a dolgok ily értelme
mozdítja rá az útra. 
Igen, gondolkodni kell,
fény lesz, elválaszthatunk
fehéret feketétől
vagy kiugró zöld békát
holt nézésű kígyótól.
(Periszkóp Pál)
 

Győzőből a legyőzött

Győzni vagy nem győzni,
a kérdés botor.
Aki győz, nem győzi
megtartani, amit kotor
magának; jön egy más,
erős, harcos – kifekteti.
Győzőből lesz a legyőzött.
Vagy ahogy sorsa engedi.
(Bakter Bálint)
 

Újabb ezer

Még csecsemő, de hangja nagy,
száll magzatvizen, hanton át.
Mitől bolydul a hangya-lak,
a létnek habzó samponát
ő hozza vissza e partra – 
újabb ezer év tébolya
nevetést küld égi harcba:
minden csak egy szál ibolya,
tövén a gonosz elvérzik,
miközben mindenki nézi.
(Periszkóp Pál)
 

Képeket láttam

Egyszer nagyon szép képeket láttam
már nem is tudom milyen falon.
És azt sem, hogy mikor.
De azt igen, hogy tetszettek nagyon.
De nagyon.
Úgy néztek rám, vídáman,
mint ágról a madarak.
A képek azóta bennem.
De állnak-e még a falak?
(Bakter Bálint)
 

Hová esik a csík?

A fehérnemű-bolt kirakatát
bámulja Ebu, és azt mondja:
„Az lehetne egy kis akadály,
ha karonfogna a nap gondja:
mert ahogy elnézem e tangát,
véremben megszűnik a pangás.
Attól függ majd, hogy mi a sikk,
hová hull az a fránya csík?”
(Periszkóp Pál)
 

Pénz-nemek

Számolom zsebemben a pénzt.
Cincogó, bújdosó piculák.
Garasok inkább, krajcárok, csillogó
mindig mást melegítő csodák.
Két kézzel szórnám, de nincs elég,
így én is tenyerem tartom: még, még...
(Bakter Bálint)
 

Az éber gyomor rémálma

Ahogy túl lett a déli csülkön,
s a hagymát vitte a vágta,
nem javult, mint kutya, szűkölt,
kinevették, azt se bánta,
szemet szúrt az emésztése
- kérődzés ásatag koncon -,
s éppen azt nem vették észre:
baj nincs, csak a feje morcos.
(Periszkóp Pál)
 

Köd előttem...

- de utánam már
eloszlott.
Elől nem látszik,
ami hátul igen:
nadrágom foszlott.
Aki a ködbe néz:
az a főnök,
hátsó felem
a beosztott.
(Bakter Bálint) 
 

Ritmus az élettől

Táncol a seprű az úton.
Tangó a kavargó porral.
Kiváncsi szem, kissrác nézi,
lépést tart a földi renddel -
szépülő, szabályos mozgás.
Ritmust kap kölcsönbe tőle:
friss élet zenéje munkál.
Egy szó sincs itt tétlenségről.
(Periszkóp Pál)
 

Minden vagyunk

A bakter, úgy rémlik, mindenhez ért:
kutat ás, fát vág, befűt, vért
csapol, nyomot olvas, főz, varr,
kerítést foldoz, tornyot mászik, jóddal
fertőtlenít, állatot kúrál, meszel,
szőlőt metsz, s mikor már-már betemet,
havat seper...
(Bakter Bálint)
 

Mihaszna tél

Kétszáz kilométeren át,
hegytől alföldig és vissza,
a szem most gazdag havat lát,
és élvezettel beissza
a feledtető fehérséget,
mégis, akár hóhérkézben,
konokul hallgató emberek –
a tél fogoly szó, elpereg.
(Periszkóp Pál)
 

Se tél, se semmi

Ez a se tél, se semmi idő,
ez a hideg és ez a nedvesség,
ez a napfény és ez az enyhe szél,
ez a se hús, se hal ebéd,
ez a se rigmus, se más alakzat
figyelmeztet: 
mily közel a tető
s mily távoli a talapzat!
(Bakter Bálint)
 

Egy kis karácsony

Amint belelép a fagyba
a négylábú gőzös s pilledt
vezetője, páraködös
út a szekér mögött hagyva
halmokból dús fenyőillat
árad, minden napban közös:
szép szavakból rácson
kalács, bor, karácsony.
(Periszkóp Pál)
 

Nyomok

A nyomok hozzám vezetnek.
Ki jött ide észrevétlen, és honnan?
A nyomok fölött hó kavarog.
Örvénylő titkok a nyomokban.
Tavaszra minden kiderül:
tettes és áldozat is kerül.
(Bakter Bálint)