PAPP ATTILA ZSOLT

Stáció
A ház mögött
Szám(la)adás
A Dél kísértése


 

(sz. 1979, Lugos, Temes megye) Középiskoláit Gyergyószentmiklóson végezte, egyetemi hallgató a kolozsvári egyetem bölcsészkarán. Számos romániai és magyarországi lap közölte verseit. A fiatal költőnemzedék egyik ígéretes egyénisége.

 
Stáció

A mártír csak megy a kereszttel.
Sápadt arcélén meg-megcsillan a nap.
Robot-poroszlók kísérik útján,
és zajtalan suhanó gépmadarak.

A mártír megáll a kereszttel.
Ott vigyorog feje felett a halál.
O megtörli izzadt homlokát,
és kólát nyakal, és hamburgert zabál.


A ház mögött

Emlékszel a házra? Valahol a
délvidéken, tómelléki sávon.
Ómódi ház, s utolsó  lakója
én valék. Kijártál oda nyáron.

Az ottlét volt a fontos. A kertben.
Tornácon. A ház előtti térben.
Száz alakmás bilincsébe verten,
százféleképp. Hanyatt. Állva. Térden.

A hintaszék az udvaron. Rózsák
illata - időnket szövő álom.
Csupán a színe, ami megmaradt.

Túl nyarakon s hetedhét határon
sorsaink„ a párkák egybefonják
mégis. A ház mögött. A kert alatt.


Szám(la)adás

Nem marad, csak néhány régi számla,
ha elmegyek, a fiókba zárva,
prédául a finánc rút kezének
- hogyha más nem, hát ők elbeszélnek.
Ott rohadnak visszafizetetlen,
mert hisz minden, amit eddig vettem,
kölcsönön nyert pünkösdi királyság,
titkolva, hogy mások sose lássák:
nem adtam érte semmit cserébe,
csak költöttem, de így is megérte.
Fizetek majd égi jegypénztárnál
s ha a csinos kasszírnőre várnál
esténként, miután minden rendben,
szóljál pár szót majd az érdekemben.
Kíméljen a vám- és pénzügyőrség
s hitelezők, akik összetörnék
koponyám és szétvernék a képem.
Hiába: itt állok útrakészen
s nem emlékszem, hogy vajon a lelkem
táskám melyik rekeszébe tettem.
Aztán majd egy albérelt lakásban
székem lesz és asztalom és ágyam
s boldogság is, kamatos kamatra
s mielőtt még itt is útra rakna,
beszélnék a legfőbb házmesterrel,
ha ellenem csúfos bosszút tervel,
hagyja csak, mert mindent megfizetek,
akárhányszor dugok, iszok, eszek
- boldogságom kamatostul adom.
Csak Délre nézzen majd az ablakom.


A Dél kísértése

Boldogok ott voltunk: Délen.
Gyümölcsök, napfény s a tenger
napjainkat észrevétlen
megtöltötték értelemmel,

a naplementék, alkonyok,
pásztoróráink a parton,
a bőrődre ragadt homok
románcát némán összehajtom,

hogy eltegyem, s a folytatás
kérdés csupán, mely visszatér
- hát hitted-é, hogy volna más
égtáj számunkra, mint a Dél,

e villanásnyi lét-elem,
e meghódított kártyavár,
mit szétbomlaszt az értelem,
ha őszbe vált a lanyha nyár

és formába a tartalom.
A lélek megmozdulni rest
e sötét, hűvös északon.
Nem moccan, csak a gép, a test,

míg büszke pálmafák alól
végső búcsút nem int a Dél.
Megromlunk, mint a tej, a bor.

A szerelem.

A csigavér.