OLÁH ISTVÁN 

Denevér 
Gyanú se 
Senki
Miért akarsz
Szívküldi
Jelek
Bulvár
Az a szél
A séta
Rodostó
 

(Székelyudvarhelyen él, a Romániai Magyar Szó helyi szerkesztője)

  

DENEVÉR 

Nem én vagyok ki fényes délben 
emberi fülnek még jól hallhatóan 
sikoltozom üveghangon 
Légörvény menekít majd visszaejt 
egy Ford egy Mercedes hűtőrácsa elé 
hogy én legyek attól visszatart 
az irtózat nem akarom 
karmait nézni szárnyait nézni 
fogait nézni végül pedig  
nem akarom vergődését 
röpdöső teste fölött ólálkodó 
halálát nézni 

Nem akarom, hogy a látható 
tartományba  
átszivárogjanak a láthatatlan 
dolgok 
feltűnjenek 
el is kallódjanak nyomtalan 

  

 

   GYANÚ SE 

Nincsenek vesztesei sem nyertesei 
a teremtésnek 
te vagy ők 
a bármikor átírható táj 
a füvön tétova jel 
hogy itt jártál egyáltalán 

Előtte vagy utána 
nincs miért kérdezzenek 
nincs hogyan felkiáltsanak 
Nincs érv sem pedig kockázat 
gyanú se 

(1998) 
 

 

 
SENKI

Még mielőtt megvakítottad az Egyszeműt,
a fülébe súgtad: Senki,
úgy hívnak. Addig, akkor, azontúl,
mindig és mindenhol a senki,

ami úgy van, hogy nincs. Tessék
kiikszelni a mindig–sehol
és a meddig–mindenhol
párosból a befutót.

Tippjeiket adják le életük első, 
második vagy harmadik legnagyobb 
szerelménél.

Az ajtó a tengerre nyílik, ahol
Senki elhajózott,
miután megvakította az Egyszeműt.
 

 

MIÉRT AKARSZ

Az angyal nem engedett be.
Az angyal odatette a lábát és
nem engedett be.

Az angyal odatette a kezét. Az ajtót
nem lehetett kinyitni.
Az angyal egész testével nyomta az 
ajtót, ha buldózer vagy feketeöves
kungfu-krampusz vagy, akkor se.

De miért akarsz mindenáron
buldózer vagy krampuszbajnok lenni?

Miért akarsz mindenáron
bemenni az ajtón?
 

 

SZÍVKÜLDI

Bőg a tehén, skót duda,
dehogyis bőg, nyekereg,
illa-illa-illa-la,
táncoljatok, emberek.

A gyermekek is. Tánci, tánci,
Emő, Tünde, Béci, Áci.
Letűnt a nap, rögtőn feljő,
elaraszol a felhő.

Azon túl nincs semmi,
és nem kell sehova menni,
csörög a vekker, ne ébredj,
megmarad a kenyérjegy.
 

 

JELEK

Üvegen az üveg jele üveg
Virágon a virágé a látás
Amikor meghalsz
látásod kirepül a látás
A bolygók közötti rést a létezést
mint valami űrt
úgy érzékeled
 

 

BULVÁR

A Grand Az a vásárhelyi vagy a
sajtóbulvár hol a szerkesztők
foguk között illatos művirággal

Végignézek az ólom a sétabot
célegyenesén
mint a hajdaniak a puska
gerincén fejtől vagy lábtól mindig
hús-vér ember áll

Eloltottuk a reflektorokat
sétálunk természetes fényben
először rendkívüli később megszokjuk
mint a reflektorokat annak idején
 

 

AZ A SZÉL

Amint a fény a sötét felé áramlik
és maga is sötét lesz
Hordj szét hogy többé
össze ne álljak
 

 

A SÉTA

Veszek egy búvárszemüveget
Aztán egy vonatjegyet a tengerig
A tenger partján kiszállok
Kezet fogok a kalauzzal
A búvárszemüveget fölteszem az arcomra
Elindulok szép lassan a víz felé
 

 

RODOSTÓ

tanultam volna ki az asztalosságot
mint második Rákóczi Ferenc
fúrnék-faragnék
a világgal sem törődnék
    ha még
rodostómban

(1996)