NYÁRÁDI SZABÓ ZOLTÁN

A tenger üzenete
Harmaton
Farsangutó elszármazottaknak
Lidérc
Kaszások
A búcsú arcképe
Kéretlen ünnep
Neveink
A csillagok bezártak
Menekülés
  

(a költőről nem sokat tudunk, csak annyit, hogy előbb 1979-ben, majd 1982-ben bukkant fel meglepően izgalmas versesköteteivel és az egész szakma lelkesen üdvözölte. Már nem fiatal ember, érdekes színfoltja az erdélyi költészetnek.)

 

A TENGER ÜZENETE

Hívott a tenger
Comp örvény mellettem
szombati suhogád
ez a mai dal

kinyújtott karomat
forró eső verte
hajad fodraiban
száraz zivatar

tenyeremen ringó
győzhetetlen tenger
égő csontjaimtól
forróbb lett a nyár

vasárnapi szélben
csatangol a hétfő
hívhatna a tenger
hívhatna már

 

HARMATON 

ott valaki harmatra dőlt
leánypírral aláfestve

feltartott kezu jegenyék
helyezkednek kényes lesbe

tegyétek forró rámába
ezt a határt még ma este

arcunk éle világítson
leánypírral aláfestve

 

FARSANGUTÓ ELSZÁRMAZOTTAKNAK
Dr. Kiss Ferencnek ajánlom

nem a szomszéd láthatárban lakom
nekem az már tükör-csend is lehet
a ricsajt se hallom "Dombmegett"
 két ős torony őrkodik
 a gyermekség felett

farsangutó kalácsszagú est
mazsolával bélelt csigaházak
az elkopott ösvények is
helyet váltanak
és menetel
a sok más színű emlékezet

"látod ott a sáncon túl volt a kerítés
versenyt futott az úttal ölén tartotta
azt a sík teret árnyék tarkította
a földig-has embereket
felaggatott földgömbök mosolygó apró 
földgömböcskék sárgára zöldre festve
csüngtek  a kerítés fedődeszkája fölé
öcsémmel kerítésbe fogóztunk vad szív-
dobogást hallottam ben tudtam hol van
elrejtve a bomba kegyetlen robbanás /
zyhanás - összekapkodtuk csontjainkat
és mezítlábas gyorsasággal menekültünk
a kilátástalanság felé amikor egy újabb
bomba... tovább már láb nélkül futottam -
menekítettem jövőbe ültetett gondolatomat
hogy apám előtt igazoljam a tévedés bizony-
talanságát látod ott a sáncon túl volt a
kerítés (magához vette az Isten) s az 
almafák összenőtt árnyéka is eltűnt
egyidőben az elszármazottak nyomaival
 látod ott a sáncon túl..."

a "csutkó" még le nem rothadt
vén legények utcahosszat
húzza János húzza Péter
víg a járom víg a kétely

héé elszármazott
gyere sárt taposni -
áraszd magad 
e meleg vidékre
terülj régen elkhagyott egére
az erdősugáhogásnak

leroppant gyertyánok ágait
gyűjtsd egyetlen emlékbe
s dobbanó halántékkal
szorítsd kebledre
ezerszer rOtt földek
meleg fájdalmát

orsó perdül
vékony szállal
vékony élet
vékony nyállal

nyelvvel foggal
kell megrágni
hosszú fonalat
babrálni

ujjaidból
eltűnt hittel
mit fogsz újat
kitalálni?

 

LIDÉRC

ez itt a tó
fölötte sarlós éjfél
átlátszó ködben
hold-szögek
hal-ünnep
a partfalak mélyén
illanó nyitott-szeműek
hálóba hullna
préda lenne mind
ám kipusztultak
az önkéntes halak
a kék szélből is
vaksötét lett
miféle alaktalan alak
mintha szárnyat bontana
és fehér
gomolyog
fordul
nyúlik
égig ér
két oldalra hajlik
hosszan elhasad
tömörül
óriás labdaként szalad
cérnaként vékonyra feszül
gömbre érik kegyetlenül
és úgy közelít míg megvakít

a liderc keres valakit

 

KASZÁSOK

Pusztul az ing
holnap elhasad
sav marja szét
a gyűrött ingnyakat

suhog a penge
lerogyott füvek
hátunk mögött
lombos alkony üget

vadkörtefa alatt
holdkarika bámul
kaszások hírével
indulna világul

 

A BÚCSÚ ARCKÉPE

Vékony időben karkötő
kifordult tavaszok kénye
lerombolt aggastyán dúdol
tél meglesne tél utolérne

a kazal tompa mint a föld
lehet mégis veled érez
vásárod lehet buktató
megérkezéskor égi térhez

felhő-fedőtől tó-sötét
lúdricsaj lebbenő szélben
a fény már melledig sem ér
ebéd utáni égi kéken

karkötős aggastyán dúdol
fogsorhiány a deszkarésben
lerombolt tavasz a mólón
megsárgult hajólüktetésben

 

KÉRETLEN ÜNNEP

délután lesz s repedt padon
rózsával etetlek megint
ném,a gyermekünk jön felénk
nincs nyelve csak kezével int

 

NEVEINK

Meg-nem-érkezett reggelek
végzetes könyvet lapoznak
számainkat kicserélik
nevet adnak a soroknak

minden sor más irányba fut
ledöntött évtizedek - csontváz
pehelykönnyű épületek
egy helyre gyűjtött szerelmek

gyűlölöm magam s szeretem
kicserélném ezt a telet
lehet veled -
vagy ki tudja
hol találok
egy jól épült napvilágot

Meg-nem-érkezett reggelek
végzetes könyvet lapoznak
számon kérhetnek
neveink itt-ott fellobognak

 

A CSILLAGOK BEZÁRTAK

Bakancsos szívdobogás
a szavak üres helye
gyűjtöm kényszeréveimet
szógyűjteményeddel mi lesz

kelj fel
nedves már az ég
a csillagok bezártak
írj levelet apádnak
szeretetért

tenyerem kérgén
hasad meg a hajnal
fekete vérszalag
nyűgöz a hatalmad
nincs egyetlen levél
üzennék anyámnak
dombos kezemfején
dagad a vasárnap

arcra fordul a barázda
csigázó két tehén
tajtékos ostorrémület
szép jövőm kezdetén
földbe hízott lábak
hosszúszálú fogak
fájhatna a határ féléjszakák vannak
szépülni is kéne eljárni galambnak
kút vizébe nézni
kölcsönkért kamaszkor
ítéletem mondják mikor a kakas szól

én a senkit bántom
engem a nyár bánthat
félrekondult harang
csorbítja kaszámat

meddig őriz még körben az idő
letagadott álmok buknak elő
bús vizecskék néznek
talpnyi apró kutak
csendes perceim is
sötétbe fogóznak

három tehén van a réten
fényes botom piros kézben
esik eső ködös zápor
nincs kalapod de ha fázol
állj egy fa alá

itt egy kidőlt ősz
köves testén hólovak futnak
úttalan utak
s egy kölcsönkért levél

engem szavakkal sem szeretnek
csontosodik a tél

 

MENEKÜLÉS

Holdas a fejsze s cigány-cifra
fokán lobogna alamizsna
az éjre kötve mint az álom
túl a hetedik határon

malomzúgáshoz pettyes rétek
kisállomás csend vonat félszek
zümmögő Nyárád pányvaszálon
túlfolyhatna a másvilágon

mézes kedvemből meg nem élek
(szénazendülős ebédek)
gyeplővel mégis visszafogva
rászánjam magam jó borokra?

menekülhetnék télbő nyárba
köreimből kikarikázva
megromlott földek sorsát féltve
menekülhetnék nyárból télbe

(Égig érő versek, Kriterion, Bukarest, 1982)