MÜLLER DEZSŐ
 

Piros alma
Erdély
Vétek
Tüzes nappalok
Zilah
Nemsokára
Törpe Hold
Kálvin

 
  

(Sz. ?) református tiszteletes a partiumbeli Vámosfalván, Szatmár megyében. A magányos, meditálásra kényszerülő  ember sajátos, halkszavú lírájával van jelen az erdélyi költészetben, jobbára lapközlések révén. Verseit 1996-ban adta ki Törpe Hold címmel a kolozsvári Alsand kiadó.

 

 PIROS ALMA

Hallasz piros alma
hallod az éretlen körte suttogását
a kínnak hallhatatlan szavait

látsz piros alma
nézd a madarak lecsípték testemről a húst
s lebeg rajtam a boldogság ruhája

érzed piros alma
érzed szívemnek lassú verését
mely versenyez a kínnak hosszú lábaival

(1970)

 

ERDÉLY

Itt
ebben a halzsír-zománcú tájban
találtam rá először
erre a kis alma-púpú világra
s indultam el hozzád
csillag-csókkal az ajkamon
hogy elkönyvelj engem
hűséges fiadnak

(1975)

 

VÉTEK

A kezembe került fehér galamb
az ismert-ismeretlen fekete galamb
a kezembe került a tüzes csók
az ízes-íztelen rideg csók
s most hogy böngészem
az élet könyvét
egyre látom
hogy nem ismert
hogy nem ismeretlen
hogy nem ízes
hogy nem íztelen
hanem örök és végtelen
az én gyermekkori vétkem

(1975)

 

TÜZES NAPPALOK

Tüzes nappalok
rakódnak ránk
hogy legyünk
s hogy nyélbe
tartsuk magunkat
az élet két sarka között
az éjszakák
szemünk láttára
halottat cipelnek

(1975)

 

ZILAH

Elszivárgott a téli csönd
tavasz van
a fecskék újra
képviseltetik magukat
a Meszes alatti tájban

akár féltett bársonyszőnyegre
úgy lépek a Diák-dombra
s eső zuhog kebelemben
míg Ady szemével nézek
világba szerelembe

most vettem észre
kirügyezett az ég is
Anyám fekszik a temetőben
fejénél minden reggel
fényben áztatja magát
az erdő

(1991)

 

NEMSOKÁRA

Hamu-papucsban bújdosik az ősz
eltört korsó a kedve
bogárbőrön illant el
utolsó nedve
s nemsokára rákopog a tél
egy dallamtalan éjre
zsákjából eget feszít majd
makulátlan csillagfényre

 

TÖRPE HOLD

Hiába öleltem kék eget
s markoltam törpe holdat
nincs többé ki beüsse az aranyszöget
reménytelenséget mutat ki az oldat

Rejtelmek völgyében élek
előttem, csillag-tejbe mártott csontok
de amikor kigyullad bennem a lélek
tornyokat és hegyeket bontok

Óh ősz lángja te szelíd
piros taréjodhoz fagy közelít
hogy legyőzzön szárnyaló tájon

De addig is míg támadnak a szelek
s a földön kinyújtóznak az elsárgult levelek
illatod úgy szálljon mint gőzölgő étel anyai szájon

 

KÁLVIN

Amikor Genfben megtébolyultak a lelkek
szemed korhadó kútjából könnyet merítettél
haragra dühre izzó sebekre nyári szellőt tettél
s Ige-fuvolával tisztogattad lelked

Ha próbálták fejedet elcsavarni itt lenn
s a bárgyúk gyűlölete szívedbe ötlött
keményen susogott közöttük az öklöd
madárként röpített csúcsokra az Isten

De bölcs könyveidet ma megszállja a por
legendás híredet elnyeli az utókor
már nem tündökölnek nálunk az antik fegyverek

S ott is ahol szólnak még harangjaink
s épülnek gyorsan délceg imaházaink
bágyadt kezünkből kisiklanak az emberek.

(1994)