MANDICS GYÖRGY
   

AZ ÖSZTÖN SÖTÉT ÖRVÉNYÉBEN
II. Repedések
III. Vétkesjáték
V. A kettős lépcsőfonat látomásai
VIII. Térmetszet
XI. A Föld keresése
 
  

 (sz. 1943-ban, Temesvárott) 1966-ban matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett. Pár évig vidéki tanár, majd 1972-ben a temesvári Facla kiadó magyar szerkesztője. 1985-től lapszerkesztő, jelenleg a Temesvári Új szó c. hetilap belső munkatársa. Mind lírai, mind prózai munkái jelentősek. Az utóbbi időben a tudományos-fantasztikus irodalom felé fordult.
Regénytrilógiában dolgozta fel az 1989-es temesvári forradalmat. Ciklusának részletei A megtalált anyaföld c., 1976-ban a bukaresti Kriterionnál megjelent kötetéből valók.


 

AZ ÖSZTÖN SÖTÉT ÖRVÉNYÉBEN
(részletek egy ciklusból)
 

II. Repedések

A Föld a Bika órájában
(éjfél után kettőkor) született.
Innokentyij

Felnéztem. Hát igen:
van rend elég.
Vetület, Merkátor-
ábra az ég.

És mint egy abrosz,
alant a Föld.
Kés, pohár, tányér.
Ki mondta: öld?

*

A sötét gyújtópontjai
a vermek: ájult csúszdák.
A cosinus páros függvény.
A sinus - öreg lúdláb.

Az eszmélet meg-megreped,
Vak tükrön korcsolyázik.
Vajon hol tartotta Van Gogh
Arles-ban borotváit?

*

A szekrény-méh tárul
mennydörögve némán.
A szekrényben senki.
Ne nézz úgy, Freud, énrám.

A Hold-látcső füstjét
növeli a titkár.
Zokogok. A remény fénye
majdnem megvakít már.

*

A folyosó, az zárva volt
(a legjobb így neveznem)
e jaj-halmazállapotú
régi égitesten.

Volt antifény? Én nem tudom.
Nem voltam ott a táncán.
De János véres feje ott van
levágva, egy tálcán.

*

Fonálalagúton átüt
az elektronhuzat.
Spirális csőben hegyek.
Távoli eb ugat.

Milyen furcsa. Vérzik
a semmi, mint a seb.
S minél nagyobb rend van,
annál félelmesebb.
 

III. Vétkesjáték

Vér szennyezi a játéktért,
ha embersors a játéktét.
Yin Fu

Játszom álszakállast,
játszom körözést.
Üres utcát játszom,
játszom, hogy: sötét,

s gyufaláng lobbantja
kék fényudvarát.
Kerítés-boríték,
bélyege plakát.

Gyanakvó hold nyitja
sárga tyúk-szemét.
Kezem megremeg, mert
moccan a szemét.

Menekülést játszom.
Jól bezárkózom.
Retesz, rács az ajtón
és ablakomon.

De a csengő nem szól, 
és jaj, nem keres
kár-felbecsüléssel
száznyi felperes,

akit cserbenhagytam
áltató reményben -
mert ily bűntényekre
nincsen törvényszék sem.
 

V. A kettős lépcsőfonat látomásai

Kettős teher,
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.
József Attila
 

Első látomás: Ház a domb tetején

Olyan gyönyörűen élnénk, ha lenne egy
 ház a domb tetején alkonyatkor,
 mikor a csipkebokrok, galagonyák
 lesétálnak a hegyfokokra -

Ha lenne egy nap - nem esős -, dérrel
 sem vert, sem torz levelekkel,
ha lenne egy békés szürkület - fák ágai
 közt úszó csillagfellegekkel -

ha lenne egyszer, ha lehetne - -

És most?

Van szürkület és csillagok és ház is a
 domb tetején, de nem vagy te, ki
 olyan gyönyörűen élnél, ha lenne
 egy ház az alkonyatban - - -
 

Második látomás: Tolató vonatok emléke sötét szobában
 


Fák, szálfák, ágak, áramló látomás, lárma, árnyak, szálkás háborgó árpa
madárláz, vonulás, szárnyak ádáz tánca! Makacs zaj kapar, lakat-
lan szavak takarnak, tagadnak; hallgatag radar: a magas-
ból csillagpartok szakadnak! és nevek! neveznek!
és szemek! vezetnek! - sejtelem, nesz lebeg:
közeleg! közeleg! - Orgona, orgonalomb!
mosoly sodor, szó borzong, vonz. Óhaj,
sóhaj összefonva - bogyó hódol:
Csipkerózsa. Forró csóva özönöl,
dörög a föld: örök öböl. Köszö-
nöm Esőszőke, őszök szálas
levegője, szél: kék kötél,
mészfényű dél, búza buzog,
duzzog zúgó, gyúló blúzod,
csűr sürög, tücsök pürrög,
dűlt fű bűvöl, tűnő tük-
röd; sűrű bükkös. Gyű-
rűz tüllöd. Ing ring,
szólító víg víz
hív, szív, min-
dig, min-
dig

Doppler-zene,
Doppler-zene,
Kettős szólam
Dobszólóban -

Síp,
sín sivít!
Visz fű, híd, víz!
Dűl hű gyűrűm. Tűz
űz! űr hűt! s lecsüng
szürke, fülledt fürtje!
Künt kürt küzd. Düh gyűl.
Súly sújt. Hazug dúlt blúz.
Rút búcsúnk búg: kút-puszta.
Múltam csupasz tudat-urna -
Ég ég. Vérző térség. Kérdés-
kéve: kétség kérd, véd. Bősz
gőg őröl. Ködlő öröm: közönyöd.
Könnyem csöng; csökönyös csöpp.
Hanyatló őszi görbe: vöröslő rönk.
Tó. Sóhaj. Újból óra. Úszó csillagzóna.
Torony-morzsa: omladó rom. Szomorú szomj.
Bodza borzong. Borosta arcomon. Jeges este lesz:
kedv, emlékezet, elpereg. A nem-lehet meglel s követ:
(rendszerető felelet). Fagyhalál hallgat. Hamvas hang fogy,
pad, palánk, part - árva kapocs. Magány vár gyáván. Nyárfa áll.
Rács a szárnyán: vak madár. Páráll a sár. Árnyak, márvány: lázas ábránd.


 




Harmadik látomás: Menetoszlop, 1943

Hát elvetélt ismét ez az ősz:
magzatvize, az eső szakad -
Bevérzett tölgyek. Széna. Bokormeder.
Sátorlap. Csajka. Fojtott szavak.

Háromszögeléspont: lécillúzió.
Futunk verítékingben. Robbanások.
Meddőn morzsolt barázdaima.
Varjúraj jajong: sötét halmaz-átok.

Eső. Köd. Hullámokban támad.
Fedezz! Előre! Domb-te-tő-o-rom -
Tüdő építi véres fáját.
Csúcs. Fűkaréjon nyírfa borong.

Tovább. Erdő. Talpig leveles fák.
Árterület. Összeszorult köves dombfalak.
Láb ráng. Lüktet. El a földtől!
Hurcolja bosszúját: az átázó sarat.

Hólyagünnep. Szünetlen. Kegyetlen.
Hasonuló emberösszeg. Széthull. Összeáll.
Mélyút vezet. Kökény-nyom. Lapos zaj.
Dombra fel: remény. Dombról le: magány.

Libafelleg. Nyárfák. Gödrök. meszelt házak.
Maszatos, sikongó gyermekek kísérnek.
Félmosoly. Pihenésábránd. - S parancs jön:
„Továbbmenni! Díszlépésben! É-nek!!”

Jaj, egy percet, órát! Állni! Ülni! Hullni!
Gyökereim nőnek. Lomb terít ködöt.
De füstje nem rejt el. Hol hát a menekvés?
Klorofillá válni? Fává a fák között?

Világ elé falat rakni - reménymítoszt?
- Higgyem hogy szélszőkén vársz rám?
Fény- és árnyék-vonulásban ülsz egy
Vékony üveg-koporsó tornácán? -

Csúszom! Jaj izmok irgalmazzatok!
Kiálts rám Radnóti, hogy ne bukjam térdre!
„Szeretve lenni oly nagy álom,
hogy érdemes felkelni érte!”...
 

Negyedik látomás: Hályog

Kisüt az ősz minden este
véres gyertyánlevéllel
Kerül egy darab hallgatás
a megtört kenyérhez -

Hull az eső gondozatlan
hull és visszaad a gondnak
Behunyt szem a szürkületnek
Fehér hályog

Ritkán látogat a bor
A mosatlan üvegekben
a por bolyhos anyaméhe
csöndem hasonmását szüli

Lefekszik a szívdobogás
Lefekszik a meg nem írt lap
Unottan kihajt az éj
Rikoltoz két árva gyertya - 
 

Ötödik látomás: Regiszter

Fejem vizes nylon-zacskóba fogja,
mint barackot, szilvát
az ősz.

Pantha Rei.

Formátlan zuhatagban
búg az őszi orgonazene:
esők fekete-fehér regisztere,
csövek mélye sóhajt,
ugyanazt a hangot
kitartva makacsul

sötét
sötét
sötét

Mintha a billentyűkre dőlve 
meghalt volna a kántor.
 

Hatodik látomás: A csillagok

Tegnap nem világítottak a csillagok
Ma arcukon szelíd bűntudat.
A vég előtt oly gyermekes dühöd:
A mag fákat hajt az meg árnyékokat.

De ők tudják majdan-lombjaik helyét.
Én nem tudom a jövő még mit hozhat.
A fehér marad végül a sötét?
Maradok túsza gonosz csillagoknak?

Csak tudom: erőnkkel erős e világ.
csak tudom: fáradságunkkal fáradt.
Csak tudom: lombot hajt minden érkezés.
És tudom: a búcsúzás csak árnyat.
 

Hetedik látomás: Lyukas indigóval

Megindultak a tetőn csörögve
az ősz rozoga írógépei -
Az éjszakák lyukas indigóját
esők ólma csépeli -

Esők ékírásán váltanak
szót egymással álmaink,
míg a testünk menetrendek
szabta nyugalomba ring -

Mert együttlétünk megrabolják
vonatok és írógépek,
gondolatot csak az esők
telex-gépein cserélnek -

S míg a csörgőórák felé
csúszunk egyre hamarabb,
már úgy szorongatom kezed, mint
fehér botját a vak.
 

VIII. Térmetszet

Kihúzok egy fiókot, belenyúlok, és tapogatózással keresek egy ollót. Hirtelen úgy érzem, hogy pontosan ez, pontosan így, pontosan itt már megtörtÉnt velem. Nem tudom, mikor. Valamikor.
Mérei F. - V. Binét Á.

Keresgélek önmagamban
mint folyófenéken -
Visszafojtott lélegzettel
merülök le mélyen -
Mintha itt már jártam volna
nem-tudom koromban -
Szétosztódom kontinensnek
sűrűsödöm pontba -
Hallgatózom - buborék száll
Nincs kiterjedésem -
Elvágtam a köldökzsinórt
Úszom a nincs-térben -
Érzik nyelvemen az idő-
erek vérsavója -
és elúszik lapáttalan
Ozirisz hajója -
Mint raszterkép pontokból áll
össze ami szétment -
mégis dagad egyre jobban
nő emlékezésem -
Mint akin az elmebaj
vett tartós hatalmat
látom lüktetéseit
a csillag-anyagnak -
a Lét minden Ciklusát s a
Világkezdő Káoszt -
az Aranyfejű sáskát s az 
árt mely fulladást hoz
a Nap végső perceit míg
kollapszusba robban
és az élet szertefutó
magvát érc-tokokban -
és tátogott és verdesett
mint fürjfiók kezemben
e Jelenési látomás
egyre sebesebben
míg megláttam azt az apró
vérrögöt alattam
mely úgy ötven év felé majd
megszorul agyamban - 
és rám szökött a félelem
mely erre várt a lesben
és széthullt az emlék-köd és
újra testre leltem -
Feküdtem az ágyamon sár-
hideg verítékben
tapintottam hallottam és
megdöbbenve néztem
hogyan indul el az idő
megy anizotrópon:
múltirányban fehéredő
kis hajszálrugókon - -
 

XI. A Föld keresése

Az egeknek ajtaja
sárral torlaszolva,
ablakából feketén
süt fekete holdja,
akár egy fordított kút,
úgy locsog fölötted,
moszatrojtos vizei
szemedre köröznek -
Mint az állat, úgy remegsz
az eső-huzatban,
míg oldódik, mint a só,
minden forma, lassan,
fal böffen, kő elmerül,
nem tüntet gerinced,
(hajlott volt vagy egyenes:
négykézlábon mindegy),
papír foszlik, megrohad,
fele-sár a tinta,
dadogó száj, ékesszóló
ugyanazt vonítja:
a ráció álma szült torz
bibliai szörnyet,
de a sárból, Jób sarából
szólítsad a földet,
a földet, valódi földet,
nem az iszap-árit,
a földet, melyhez kötődhetsz, de
nem ragaszt magához,
a földet, mely testmeleg, de
rád nem rothadást hoz,
a földet, mely emberi
és maggal van tele,
a földet, melynek nem csak mélye
van - de van ege!