LÁSZLÓFFY CSABA 

'56 kérdőjelei
   RaBszodikus epizód
   Mégis - mégsem
   Újabb áfium ellen való orvosság
   '56 kérdőjelei
Pasztell
Belebeszélnek a fejembe
Nem nagy ügy a tokaji echó

  

Lászlóffy Csaba

(Sz.Torda, 1939, máj. 18, Lászlóffy Aladár költő öccse). 1960-ban végzi a kolozsvári egyetem bölcsészkarát, újságíró lett, hosszú évtizedeken át az erdélyi magyar nőlapot szerkesztette. Megkapta az Európa kiadó nívódíját (1984), 1992-ben a marosvásárhelyi Látó folyóirat díját. Számos verskötet, prózai mű és színjáték szerzője, jelentős publicisztikai munkássága. Avatott fordítója a román költészetnek, számos román pályatársának művét magyarította.

 
 
’56 KÉRDŐJELEI

(Nem úgy, akár a köteteket megelőző zsengék, hulltak feledésbe, temetődtek el ezek a versek, hanem a cenzúraviszonyok miatt.)

RaBszodikus epizód
(három hangra)

1.
- Van-e még kérdése valakinek?
- Van.
Valamit nem értünk!
Mi lesz a különvéleménnyel?
- Á, a különvélemény.
Na jöjjön! Persze csak szemináriumon
kívül…
Maga, úgy tudom, parasztszármazású.
Mennyi földje van a szüleinek?
- Meghaltak, mind a ketten.
- És azelőtt? Ki vele bátran!
- Sohasem voltak kulákok.

2
- Itt bemegyünk. Előre figyelmeztetem:
ami elhangzik, szigorúan bizalmas…
Meg is érkeztünk,
remélem, lesz ideje meditálni.
- Nem értem,
én csak annyit akartam kérdezni(?)
- Ne várjon tőlem kivételezést
az osztályharc éleződésének korában,
a kötelező bibliográfiát
különben még év elején lediktáltam.

3.
- Önökre bízom. Nem hiszem,
hogy provokátor volna,
csak különc.
…………………………
- Megérkeztünk.
Különzárkát neki!
(1964.XI.1.)


Mégis - mégsem

Mind több a sebnek nevezett titok
mind több a titoknak mondott üledék
nem leszünk áttetszőbbek
sem azzal ahogy a gyűlölet
sem ott ahol az ólom rajtunk
áthatol
szóval mégsem alleluja.
(1958)



Újabb áfium ellen való orvosság

Bár nem kerültünk fegyvercső elé
hordozunk sebeket mi is -
bár ránk csak típusmúzeum maradt
s nem vették vérünk szigeti veszedelmek
és nem vitt őrületbe élnünk
Szulejmánnak s a közelebbi
megszállóknak az ostromgyűrűjében

s bár látszólag mi itt heában
hevertetjük magunkat
- emlékezetből s hallomásból
restaurálni kezdünk ezt-azt
várainkat s bátorságunkat.
(a 60-as évek elején)



’56 kérdőjelei

Várjatok amíg kérdezek

elég a sorozatban gyártott
válaszokból melyek
záporoznak mint a gépfegyvergolyók -
hagyjatok legalább egy árkot
átugrani hiszen a szakadékot
tiltó táblákkal az öngyilkosok
árnyéka elől is körülzártátok

lépéseim az ismeretlen talajon
kézszorításom ujjlenyomatom
elfelejtett versem a naftalin-szagú
télikabátzsebben és szigorú tekintetemben az emlékezet
ösztöneim melyeket fékezek
hangulataim s amit képzelek…….
Gyomrom megnyugszik de agyam
örökké éhes - millió felelet sem
lakatja jól - ha majd végképp lefekszem
kérdőjellé zsugorítom magam
(1964)



PASZTELL


Porzik a hó a csípős szélben
naplemente narancsfényben
a státusházak úgy mint régen
(talán a véglegest reméltem?)

a szobor mögött drótkötélen
fagyott zászlók - sehol az égen
nyomasztó keselyűárny-kéken
szárnycsattogás amitől féltem

valami mégis készülőben -
ami elmúlt (mint csönd a könyvben)
tetők közé fogva előttem
mit reméltem, hogy idejöttem?

Csengős szán drága meleg kelmék
romantikus mámorok kelyhét
felhörpintő forrongó elmék! -
a Jósika-ház előtt ellép

egy tompa árny - ne volna emlék
tolvajra árulóra pengét
fogna védné a város csendjét -
porzik a hó akár a nemlét

nincs egyéb már e télidőben
csak ami végképp eltűnőben
csak mint remény a jég tükrében
az éjbe hulló ezredvégen
(1993)



“BELEBESZÉLNEK A FEJEMBE”*

Jenő, Géza s a Házsongárdban virrasztó
többi evangélista emlékére


Nyújtózkodunk a roncs után
morgunk tört tükörbe bután
a csend mint rőt orángután
riaszt és haladék csupán
minden lépésünk körbe-körbe
vizesnyolcasként szétömölve
árnyék rejtekében a görbe
ami el nem szállt összetörve

pitypangszirom még összeköt
az éggel múltat és rögöt
sorsdöntő nagycsütörtököt
hányat hagytunk magunk mögött!
Milyen vagonba kell átszállni
és hol fogunk (hisz jöhet bármi)
Székelykocsárd után még várni? -
százados késés vagy halálnyi?
(1994)
*) Vásárhelyi Géza



NEM NAGY ÜGY A TOKAJI ECHÓ

Nem titok már a seb,
kacagni kell a hegeken.
Elleng a gond, üres a zseb
Semmit sarcoló seregem!

Mindentudás helyett
fekete lyukak, pauzák,
unottan gőzölgő fejek.
Illúziók: zúzott zúzák!

Billentyűtlen etűd
a szétkalapált zongorán,
feltépett húrú hegedűk -
(“Miről nem álmodik a lány?”)

Lám, honi ügyesek!
- a holmi bár szedett-vedett -
komor ánglus, nehézkesebb
modorú sváb, mint a hegyek:

tud-e ilyet vajon
a ti nyalintó nyelvetek?
Egy-egy régi (-nitt, -nol) ragon
még fennakad a képzelet,

ám a képzők nagyon
kötetlen, szabad életet
élnek, mint utcasarkokon
a kurvák szemérmetlenek.

Delírium! Öröm!
Ha a padlás reánk szakad,
s mint pincéből a borözön,
megmámorosodott szavak

dongái donganak
körül - szétlőtt hordó s a ház:
beomlásbiztos színfalak
(lesz még játék: összerakás!) -,

hogyha a pőre lenn
sikamló* (bár nyomást felül
nem észlelni, inkább a benn
ritkuló lét lélektelenül):

működik-e a hely,
időben vagy időtlenül?
Kifürkészhetetlen, mivel
a hasbeszélést fegyverül

használók ugyanúgy
csüggnek a véletleneken -
a század visszafele fut!
Támadás-e vagy védelem? -

Bokályról lepereg
a zománc. Hamvasszátok el
az ősz fejet! A bölcseket.
A tornyot dönteni - bagatell.

Semmi retorika!
Gondolat?… Hm, de legalább
oly fontos a lektor…lika.**
A versnek mi szegi nyakát?

A világ nem nagy ügy,
eljön a vers, és az álom -
(ha meg nem véd, mint a belügy,***
átbuktat egy országhatáron.)

Csak a kutya ne volna láncon.

*Arany János
**kulcslika
***Király Lászlót parafrazálva

(1994)