Dorsa szérik szíp világrul…

 

Budapesti beszélgetés HALÁSZ PÉTERrel, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkárával, Lakatos Demeter (1911-1974) Csángú országba című könyvének moldvai és erdélyi bemutatója kapcsán, a “csángú ínekes kültű nagyon fájó szép világáról”

 

            - Milyen állomásai voltak egyhetes könyvbemutató körútjuknak?

            - Lakatos Demeter szabófalvi csángó költő összegyűjtött verseit, meséket és leveleket tartalmazó kétkötetes, hétszáz oldalas könyvét több romániai helyszínen mutattuk be május 19-24. között – Libisch Győző, a könyv szerkesztője, dr. Bolváry Gyula, a Lakatos Demeter Egyesület vezetőségi tagja meg jómagam – azzal a céllal, hogy az egyesület kiadásában megjelent könyvet megismertessük, visszajuttassuk azoknak, akiknek a költő annak idején írta: a csángóknak és az erdélyi magyaroknak. Magyarfaluban, Pusztinán és Klézsén, illetve Kovásznán, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Nagyváradon mutattuk be. A szervezésben közreműködött a Szeret-Klézse Alapítványtól Fodor Ráduly, Duma András, Nyisztor Tinka, Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesülettől Gazda József, Csíkszeredában Mirk László a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumtól, Kolozsváron a Kriza János Társaságtól Keszeg Vilmos, Nagyváradon Szilágyi Zsolt képviselő, Marosvásárhelyen pedig Fodor Sándor, a kántorképző iskola nyugalmazott tanára. Marosvásárhelyen két művésznő is bekapcsolódott: Bartis Ildikó, aki Lakatos Demeter-verseket adott elő, és Kilyén Ilka, aki csángó népdalokat énekelt. Moldvában az volt a varázsa, hogy nemcsak felnőttek, hanem gyermekek is részt vettek a bemutatón, alkalomhoz illő műsorral.

            - Hogyan fogadták a könyvet a moldvai helyszíneken?

            - Úgy érzem, Moldvában megértették, amit közvetíteni szándékoztunk, hogy Lakatos Demeter könyve bizonyság arra, mennyire nincs igazuk azoknak, akik rosszindulatból vagy tudatlanságból lebecsülik a csángók nyelvét, mondván, az nem egy használható és értékes nyelv, az egy hibrid, fele magyar, fele román “korcsitura”, ilyen nyelv nem is létezik és így tovább. Ez a verseskötet tanúsítja annak, aki kézbe veszi, hogy a legszebb, legnemesebb, legmagasztosabb, legmélyebb emberi érzéseket is ki lehet fejezni azon az archaikus magyar nyelven, amit a csángók beszélnek. Az édesanya szeretete, a szülőföld, a táj szeretete, a kedves iránti szerelem, a harag, a pogocsálás (= viccelődés), a szérikszág (= fájdalom), bármilyen emberi érzelem kifejezhető ezen. Ráadásul Lakatos Demeter nyelve nem az átlagos csángó nyelv, nem a székelyes csángó vagy a magyar irodalmi nyelvhez jobban hasonlító – Tázló- és Tatros-menti – csángóké, hanem a legarchaikusabb, a XIV. században odakerült szabófalviaké. Merem állítani, hogy Moldvában átérezték ezt, megértették, vagy legalább felfogtak belőle valamit.

            - A bemutatók során – akár a felnőttek, akár a gyermekek – tettek-e fel kérdéseket?

            - Így nem mondhatnám, hogy kérdeztek, de hagyták magukat bevonni egy beszélgetésbe. Nem szoktak ők ahhoz, hogy maguktól szóljanak hozzá. De amikor rákérdeztem például, vajon tudják-e, hogy Magyarfaluban eredetileg Szent István volt a templom védőszentje, egészen az 1960-as évekig, rögtön nagyon élénk beszélgetés alakult ki. Igen bizony, nemcsak emlékeznek rá, hanem még most is azt mondják, amikor augusztus 15-én a Boldogasszony-napi búcsú van, hogy “megyünk a szentistvánra”, mert ők abban nőttek fel. És sok egyéb érdekes dolgot mondtak még. Magyarfaluban nemcsak Lakatos Demeter könyvét mutattuk be, hanem a helybéli Iancu Laura – szülőfalujában, a kilencvenes években gyűjtött – meséket és beszélgetéseket tartalmazó, Johófia Jankó című kötetét is, ami ugyancsak Budapesten jelent meg. Ott volt az édesanyja is, megkönnyezte, amikor szépeket mondtunk a “kislánya” könyvéről. Kiderült, milyen szép képek vannak Iancu Laura könyvében! A képanyag a rokonsága köréből összeszedett archív fotókból állt össze. Többen mondták: oh, ha nekünk is szólt volna, mi is szívesen adunk neki!

            Klézsén inkább arról szólt a beszélgetés, hogy kétségtelenül Lakatos Demeter az egyetlen legnagyobb, legkorábban jelentkezett csángó költő, de hát Klézsén van egy másik is, Duma István András, akinek megjelent már verseskönyve. Az emberek némileg össze is mosták a kettőt. Szóba került az is, milyen fontos a vers a gyerekeknek, az utódok, az unokák a versből tudják majd, hogyan éltek a nagyapák valamikor, és hasonlók. Pusztinán, ahol a népviseletbe öltözött gyerekcsoport énekeket, táncokat is bemutatott, ott inkább Lakatos Demeter-versekkel ismerkedtünk: én felolvastam párat, a gyerekek meg elszavalták, s utána énekeket tanultunk. Csodálatosan szépen tudják mondani Lakatos Demeter verseit, nekik nincs problémájuk azzal, hogy az egyes szavakat miként kell kiejteni. A szerkesztőt, Libisch Győzőt körülvette néhány idős ember, köztük egy olyan is, aki Erdélyben annak idején magyar nyelven végezte a tanárképzőt, de nem taníthatott magyarul, és látszott, nagyon komoly dolgokról beszélgetnek ott egymással, főleg, hogy Libisch Győző életében most járt először Moldvában.

            - A gyerekeknek milyen volt a közérzetük?

            - Ahogy Lakatos Demeter mondaná: dorsa (= nagyon) fel voltak ajzva, nemcsak a saját nyelvükön szóló közös verselés, éneklés, hanem a másnapi csíksomlyói búcsúra való készülődés miatt is. A moldvai magyar tanítást szervezők trikókat osztottak szét, melyeknek felirata, egy lakodalmi csujugatás – Aki reánk haragszik, egyen békát tavaszig! – utalt arra: bizony, a moldvai pedagógusok, papok nem lelkesednek azért, hogy a csángó gyerekek magyarul is tanulnak. A hátára egy csúf béka volt nyomtatva, és a gyerekek fölöttébb élvezték, hogy ebben fognak Csíksomlyóra menni. Velük elsősorban arról beszélgettem, mit jelent nekik a magyar nyelv tanulása, hisz ismert a csángók magyarságtudatának halvány volta, ami a körülményeket tekintve természetes is. A gyerekek részben sztereotip szövegeket mondtak, mint például: két embernek számít, aki két nyelvet tud, részben pedig nagyon praktikus dolgokat, mint például: tudjak beszélni a nagymamámmal, az öregekkel, vagy azt, hogy ha Magyarországon akarok tanulni vagy dolgozni, akkor ne legyenek nyelvi problémáim. Nem mondtak szólamokat, olyasmiket, hogy azért, mert magyar vagyok, vagy a magyarságomban fogok megerősödni. Tulajdonképpen nagyon korrektül látják a dolgokat, a célszerűség az, ami meghatározó számukra.

            - Köztudott, hogy a helyi hivatalosságok nem nézik jó szemmel a csángók magyarságtudatát erősítő akciókat, eseményeket, és alkalomadtán keresztbe is tesznek. Körútjuk során tapasztaltak-e ilyesmit?

            - Semmi ilyet nem tapasztaltunk, bár számoltunk ezzel az eshetőséggel is. Erdélyben megvettük a Krónika napilapot, és épp egy olyan cikk volt benne, ami arról szólt, hogy Csoma Gergely magyarországi szobrász- és fotóművészt, aki Magyarfaluban tanít, a helyi hatalom állandóan zaklatja az ott-tartózkodása miatt, és zargatják, fenyegetik az óráira járó gyerekeket és szüleiket is. Olyan szóbeszédet is hallottunk Erdélyben, hogy Csoma Gergely már nincs is ott, elmenekült. Magyarfaluban aztán kiderült, hogy korántsem eszik olyan forrón a kását, mint ahogyan azt a Krónikában megjelent cikk alapján véltük. Kétségtelen, fenyegette a pap a gyerekeket, hogy nem ministrálhatnak, ha magyarórára járnak, de azért továbbra is járnak az órákra, és továbbra is ministrálnak, ha akarnak. Az is igaz, hogy Csoma Gergelyt két-háromhetenként beidézik a rendőrségre, ahova ő aztán nem megy be. Nincs ugyan huzamos romániai tartózkodási engedélye, viszont jogszerű az ottléte, mert havonta visszautazik Magyarországra, mindannyiszor újrakezdve magyarfalui tartózkodását. Ez már így megy hónapok óta, de lényegében probléma nincsen.

            - Az erdélyi helyszíneken hogyan fogadták Lakatos Demeter könyvét?

            - Erdélyben árnyaltabb a kép, itt a kellemes és szép élmények mellett voltak pozitívnak nem nevezhető benyomásaim is. Valahogy az volt az érzésem, hogy ez a könyvbemutató körút nem volt egy diadalmenet, a reméltnél jóval kisebb volt az érdeklődés. Persze, ennek rengeteg összetevője van, és lehet, én éreztem rosszul. Kétségtelen, nagy kánikula volt, a mezőgazdasággal foglalkozók nyilván a kertekben voltak, mások kirándultak, közeledett az iskola vége, miegymás. Mindenhol mentegetőztek, hogy hát ha nem ekkor van, hanem akkor, úgy esetleg többen lettek volna. Elgondolkodtam ezen, és szerintem a nem túl nagy érdeklődés annak is betudható, hogy Erdélyben, de főleg Székelyföldön tetten érhető egyfajta ellenkezés, vagy lenézés, esetleg lebecsmérlés a csángókat illetően. Ezt nagyon régóta tapasztalom, csaknem negyven éve foglalkozom a csángók néprajzával, életterük tanulmányozásával. És nemcsak én látom így, mások is szóvá teszik. Példának okáért Beke György is írt erről a jelenségről. Sokszor mondták nekem, minek mégy te Moldvába, azok már nem tudnak magyarul, el vannak románosodva, foglalkozzál inkább az erdélyi magyarokkal, a Székelyfölddel. Ezt én lelkileg teljes mértékben megértem, mert nyilván, egyrészt mindenkinek a saját gondja a fontos, másrészt pedig az erdélyiek, a székelyföldiek a saját magyarságuk erősségét hangsúlyozzák azzal, ha a csángók kétségtelenül valamivel alacsonyabb szintű vagy takaréklángra állított, esetleg már csak pislákoló magyarságtudatával hasonítják össze az övékét. Ezért viszont a csángókra nem lehet se haragudni, se szemükre hányni, hisz ennek történelmi okai vannak. Sőt, annál inkább kellene őket támogatni! Megérzésem szerint volt tehát az erdélyi bemutatóknak egy olyan vetülete is, hogy az erdélyi magyar, a székely nem esik hasra attól, hogy egy csángó költőnek kiadták a verseit. Persze, ezt semmiképpen sem lehet senkinek a szemére vetni, főleg azoknak nem, akik eljöttek, de én, mint a lelkem mélyén érzett dolgot, azért ezt kimondom. Az érem másik oldala, ha összességében nézzük azt, hogy öt erdélyi színhelyen mintegy kétszázötven vagy talán több érdeklődő is összegyűlt a bemutatókra, ez viszont elégtétel volt. Elégtétel annak a Lakatos Demeternek, akinek halála után 39 évvel jelenhetett csak meg Magyarországon verseinek teljes gyűjteménye. Életében soha nem jelent meg, jelenhetett meg kötete. Verseit illetően lehet vitatkozni azon, hogy nyelvészetileg értékesek-e inkább vagy pedig irodalmi szempontból, hisz ő nem tudott magyarul írni-olvasni, román helyesírással rótta sorait, de nagyon sok régi, nyelvemlék-számba menő, már nem használt vagy teljesen elfelejtett magyar kifejezés, szó bukkan fel írásaiban, melyek rendkívül szép gondolatokat és érzéseket hordoznak. Szerintem mindkét vonatkozásban értékesek. A bemutatókat követő sajtóvisszhang alapján remélni lehet: talán megtört a jég, és elindulhat egyfajta elégtételadás annak a Lakatos Demeternek, aki ilyen megismételhetetlen, értékes örökséget hagyott ránk.

            - Lakatos Demeter életművének további népszerűsítése, megismertetése érdekében milyen elképzeléseik vannak?

            - Nagyon keveset tudunk Lakatos Demeter életéről. Legközelebb ezt a hiányt szeretnénk pótolni, a lehetőségekhez mérten. Volt az erdélyi könyvbemutatásnak egy nagyon szép és egyben szomorú mozzanata is. Elmentünk Szebenbe Lakatos Demeter özvegyéhez, aki ott él a lányánál. Az özvegy egy Szeben melletti, egykor szászok és magyarok lakta faluból, Nagyselykről származik, Demeter halála után költözött – úgymond – haza. Már nagyon beteg, de remélem, találunk megfelelő alkalmat arra, hogy részletesebben elbeszélgessünk vele és a lányával is. A lánya az egészségügyben dolgozik, jól beszél magyarul, Marosvásárhelyen végzett, a férje román. Kaptunk tőle 31 eredeti fényképet Lakatos Demeterről. A tervünk az, hogy miután digitalizáljuk a fotókat, visszavisszük az eredetieket meg a kinagyított másolatokat Szebenbe, és ott alaposan végigtárgyaljuk a képek mentén, ami eszükbe jut, meg egyebeket is. Lakatos Demeterről, mint emberről – a saját maga által leírt, nagyon kurta önéletrajzon kívül – alig tudunk valamit. A képeken viszont lehet látni, amikor katona volt, amikor a tengerben fürdött, amikor valahol idegen városokban járt… Remélem, ennek a fotóanyagnak a felhasználásával – kiállítások, kiadványok formájában – újabb lépéseket tudunk tenni mind Lakatos Demeter személyiségének, mind a csángó kultúrának a propagálása érdekében.

Kérdezett: GUTHER M. ILONA