A SZERKESZTŐ UTÓSZAVA

 Lakatos Demeter

Lakatos Demeter (1911-1974) a moldvai magyarság máig egyetlen jelentős költője nem élhette meg, hogy életében önálló verseskötete jelenjen meg. Pedig több ezer magyar versét elsősorban azoknak szánta, akik között született, élt és meghalt: a csángóknak. Egyedül ők tudták ugyanis maradéktalanul elolvasni és megérteni a román ábécé és helyesírás szerinti költeményeit, meséit. Néhány tucat írása ugyan napvilágot láthatott romániai és magyarországi újságban, folyóiratban, ezek azonban többnyire nem mérhetők a magyar irodalom csúcsaihoz, megmaradtak néprajzi és nyelvi kuriózumoknak. A magyar irodalomkritika nem fogadta kebelére a legkeletibb magyar költőt.

Vajon tévedett volna a formaművész Dsida Jenő, amikor még 1936-ban ujjongva fedezte föl és avatta költővé a Keleti Ujság hasábjain? Széfeddin Sefket bey, ez a török nevű erdélyi magyar író, amikor máig is legismertebb költeményt közreadta egy erdélyi riportkönyvében? Mindenki tévedett, aki ismerte és szerette a szabófalvi “népköltő” munkáit?

Lakatos Demeternek nem volt szerencséje a kiadókkal. Nem is egy, két kötete is megjelenhetett volna, ha… Ha például a természet, a szerelem, a saját sorsa a magyarság ügye helyett többet rímel a mindenkori kis és nagy hatalmasságok füle örömére. Csakhogy a bojárok országában csendőr, az “új világ”-ban a szekus tartotta rajta a szemét. Pedig ő csak az igazat akarta írni, nem politizálni, - ezt nála sokkal sikeresebben megtették helyette magyar nyelven író romániai költőtársai. Tisztelet persze a kivételeknek. Csángó költőnk hát nem tehetett egyebet mint remélt, küldözgette kötetre való kéziratait fűnek és fának, de leginkább jóbarátainak, ismerőseinek, hátha tudnak valamit segíteni. Tudtak, de azt ő már nem érhette meg.

Igen sokat tett például egy önálló verseskötet létrehozása érdekében Domokos Pál Péter néprajzkutató. Nem az ő hibája, hanem az aktuális hatalomé, hogy az első versgyűjtemény csak mint “néprnyelvi csoportnyelvi dolgozat” jelenhetett meg 1986-ban, szinte eldugva, de hatalmas érdeklődést keltve. Hogy ebben az érdeklődésben mennyi szólt a költészetnek és mennyi a csángóságnak, azt ma már nem lehet megállapítani. Tény azonban, hogy e dolgozat anyagából két év múlva valódi verseskötet született, a mai magyar nyelvhez idomított szöveggel - még mindig nem Magyarországon, hanem Bernben. A könyv azóta is siker, talán nem egyedül tetszetős külleme miatt.

Domokos Pál Péter aztán további kéziratcsomókat kapott innen-onnan, és elhatározta egy újabb Lakatos-kötet kiadását. A saját költségén kinyomtatott könyv e sorok írója szerkesztésében Búcsú az ifjuságtul címen jelent meg 1992-ben, - ezt sajnos Péter bácsi már nem élhette meg.

 

A KÖTET SZERKEZETE

Az újabb sikeren felbuzdulva a Lakatos Demeter Egyesület elhatározta, hogy összegyűjti és fölteszi a magyar versszerető közönség könyvespolcára névadója csaknem valamennyi, Magyarországon jelenleg föllelhető versét, meséjét, levelét. Az anyag bőséges válogatás, melyből kitetszik Lakatos Demeter valódi költői nagysága is. Ennél fontosabb célja azonban az, hogy - az utolsó pillanatban, vagy talán azon már egy kicsit túl is - eljuttassa a címzettekhez, a moldvai csángókhoz ezeket az írásokat, hogy erőt, reményt, kitartást és magyarságot merítsenek belőlük. Ezzel a szándékkal jött létre - vezető könyvtáraink és Domokos Pál Péter kéziratos gyűjteményét feldolgozva - a több mint hatszáz költeményt is magába foglaló Csángu országba című gyűjteményes kiadás, bőséges szómagyarázattal. Az életmű-kötet címéül azért választottam a Csángu országba verscímet, hogy kifejezzem ezzel a csángók kötöttségét szülőföldjükhöz, ugyanakkor azonban magyarságukhoz is. Az óhazai magyarság szemében Csángóország sohasem létezett és ezért nem is törődött vele, amikor azonban rájött, hogy tévedett, már késő volt: szinte teljesen elveszett a magyar kultúra számára. Ezt a tévedést fájlalja Lakatos Demeter ebben a versében, de az egész életműve ennek az eltékozolt kincsnek a fájdalmas dokumentuma, talán utolsó üzenete. Mert akárhogy is alakul a moldvai magyarság sorsa a jövőben, az élet megváltozott, a tiszta forrásba zavaros, olykor szennyes ár zuhog a városokból, az éterből és szinte mindenünnen, az anyagi szemlélet a hagyományokat porig rombolja. A csángóság elszigeteltségének vége, eltűnésének kezdete is. Amit az erőszakos asszimiláció nem tudott évszázadokon át elérni, azt az önkéntes sorsvállalás megteszi. Az érvényesülés érdekében nagyon sok szülő nem tanítja magyarul a gyermekeit. Lehet-e őket ezért elítélni? Nekünk óhazai magyaroknak a legkevésbé! A kötet tizenhárom ciklusból áll. Megtartottam az előző, Búcsú az ifjuságtul című, ugyancsak általam szerkesztett kötet rendszerét, a tematikus csoportosítást, minthogy az írások többsége keltezetlen vagy bizonytalan keltezésű. Emellett szólt a költőnek az az alkotási módszere is, hogy egy-egy ötletet, rímet, hasonlatot addig és annyiszor alkalmaz, ahányszor csak teheti, így nagyon hasonló, vagy majdnem azonos versek keletkezése között évtizedek is eltelhetnek. A ciklusok címéül azonban egy-egy írásának a címét, vagy jellemző kifejezését vettem, a témára alcím utal. A ciklusok elé mottóként egy-egy rövid verse, vagy néhány verssora került.

 

A VERSEK FORMÁJA

Aki olvasott már valaha Lakatos-kötetet az nyilván észreveszi, hogy a jelen kötetből “hiányoznak” a jellegzetes “harmonikás” Lakatos Demeter-i versszakok: t. i. hogy sok versét a csángó költő úgy írta le, hogy egyik versszaka szabályosan, a másik tőle jobbra helyezkedett el, és így tovább. Valójában azonban ezek a költemények is szerepelnek a gyűjteményben, formailag azonban kiigazítva. A szerkesztő ugyanis - Lakatos Demeter csaknem valamennyi kéziratát áttanulmányozva - arra a következtetésre jutott, hogy, hogy e furcsa formának nincs verstani szerepe, hanem kizárólag papírtakarékosságra vezethető vissza: a költő igyekezett minél kisebb papíron minél több sort leírni úgy, hogy a versszakváltás is nyilvánvaló legyen. Ezt két módon oldotta meg: folyamatosan írta a verssorokat és versszakváltásnál a következő versszakot az előzőtől jobbra írta, vagy egymás alá, de vízszintes vonallal választotta el a szakaszokat. Ebben nem volt következetesség, ahol a papír nagysága kiadta, ott a verset “szabályos” módon tördelte. Úgy gondoltam tehát, hogy a mai olvasót egy ilyen kényszermegoldással nem kellene tovább terhelni, és a versek margójára “kiegyenesítettem”, a költő vélhető szándéka szerint.

 

A KÖTET HELYESíRÁSÁRÓL

Minthogy a kötet nem nyelvészeknek, hanem egy remélhetőleg bővebb, versszerető olvasóközönség számára készült, el kellett tekintenünk az előző gyűjteményünk (Búcsú az ifjúságtul) betűhű közlésétől, és egy olyan korrektúrát végrehajtani a szövegben, ami egyrészt a lehető legközelebb áll az eredeti kéz/gépiratok helyesírásához, másrészt viszont megadja a posztumusz közléseknek is a minden szerzőt megillető szerkesztői korrektúra lehetőségét. E módszer nem példa nélkül álló, hiszen ilyen módon született meg a költő válogatott verseskötete 1988-ban, a Csángú strófák, mégis talán némi vitát kavarhat szakmai körökben, kételyt támasztva a Csángu országba írásainak hitelessége iránt. Ezt úgy próbáltuk kivédeni, hogy az egyes versek alatt feltüntettük a forrást (OSzK, MTA stb.), ahol a Lakatos Demeter-versek “eredeti” helyesírása iránt érdeklődők megtalálhatják, amit keresnek, ugyanakkor a versekből eltűnnek a nyilvánvaló helyesírási hibák és betűtévesztések, melyek az olvasást és a műélvezetet oly nehézkessé, olykor vitathatóvá is teszik.

Aki valaha Lakatos-kéziratokkal találkozott, tudja, hogy a csángómagyar költőnek nem volt egységes a helyesírása: ugyanazokat a szavakat koronként, sőt néha egyazon versen belül is többféleképpen írta. Ennek korántsem valamiféle pongyolaság, vagy figyelmetlenség volt az oka, hanem egyszerűen csak annyi, hogy Lakatos Demeter sohasem tanulhatott magyar helyesírást, sőt még a magyar ábécét is csak felnőtt korában ismerhette meg, aminek következtében a magyar szavakat román betűkkel írta le. Ezeket a betűhibáit minden valamire való irodalmi szerkesztő kijavította volna, - természetesen a szerző majdnem bizonyos utólagos beleegyezésével. Hogy mégse ezt tették néhány - még életében megjelent - versénél, annak valószínűleg az lehetett az oka, hogy az eredeti csángó olvasók számára meg éppen a magyar ábécé szerint átigazított versek olvashatatlanok, hiszen ők maguk sem ismernek mást, mint a román helyesírást. Csakhogy ez a tartózkodás tévedés volt, mert a megjelent Lakatos Demeter-versek aligha jutottak el a csángókhoz, akiknél az értelmiség nem alakulhatott ki, tehát csángó olvasókkal - tömegesen, vagy szórványosan - számítani aligha lehetett. Másrészről viszont a magyar olvasók idegenül, valamiféle néprajzi csodabogárként fogadták ezeket az eredeti helyesírással közölt költeményeket, melyeknek irodalmi élvezhetőségét ez a minden áron való hitelesség erősen csökkentette. Ilyen módszerrel a csángómagyar költőt “sikerült” az irodalom kerítésén kívül tartani, holott annál sokkal többet érdemelt volna.

Akadtak persze a költő székely barátai, ismerősei között, akik egy-egy kiadásra vagy megőrzésre szánt verset “kijavítottak” - olykor tévesen értelmezve általuk nem ismert csángó szavakat, kifejezéseket -, de ezzel több kárt okoztak, mint hasznot, mert gyakran csak találgatták a szó értelmét, nem tudták. Ha később előkerültek az eredeti kéziratok, a tévedéseket ki lehetett javítani, de ha nem, maradt a hibás szöveg. Ahány átíró, annyiféle helyesírás: Balás Gábor, Bartis Árpád, Bajkó Sándor, Domokos Pál Péter, Kallós Zoltán, Ujváry Lajos és mások lejegyzéseiből nemigen állapítható meg egy hiteles Lakatos Demeter-i szöveg. Ezért, és főleg ezért döntöttem az átigazítás mellett, aminek sikeres voltát igazolta a szabófalvi Perka Mihály, aki a szószedet korrektúráját végezte, de súlyosabb hibát nem talált benne.

Végül le kell szögeznem: nem értek egyet az olyan “tudományos”, - de inkább tudálékos - módszerrel, hogy a mai magyar helyesírástól egy kicsit is eltérő szavakat már magyarázni kell. Az ilyen módszerrel a folyamatos olvasás lehetetlen, szavanként kell lapozni a szószedetre vagy a jegyzetekhez, ami az olvasást élvezhetetlenné teszi. Ha a kérdéses szó egyértelműen felismerhető, bízzuk az olvasóra a megértését, egy-egy ékezet hiányától vagy többletétől még a versek érthetőek maradnak. Csak a legszükségesebb esetekben nyúltam tehát a szómagyarázathoz, mint segítséghez, a kötet végén. Ha valaki kevésnek tartja, más forrásokban utánanézhet.

A Csángu országba kötet tehát úgy készült, hogy mind a moldvai csángók, mind a magyar versszerető közönség hasznosan forgathassa. Tartalmazza mindazt az értéket, amit Lakatos Demeter munkásságából Magyarországon ki lehetett “bányászni”. Persze még sok kézirata lappanghat itthon vagy akár Romániában a Securitate archívumában, a család birtokában, egykori barátoknál és máshol. Ez azonban döntően aligha befolyásolhatja azt a képet, amit e versek, mesék, levelek alapján az első csángu költő életművéről alkothatunk.

Kérem a tisztelt Olvasót, fogadja olyan szeretettel gyűjteményünket, amilyen szeretettel én, és a kiadásban közreműködött mindenki más munkálkodott rajta.

Budapest, 2001. június 19.

 

                                                                                                          Libisch Győző