ITÉL A FALUND

 

Hooz szípen. Minha szitál, zégbül puha csillag eszik,

Szinykuskával a falund jáccódnak moszt a gyermekik.

Moszt élik a világikat, úsznak húban, jáccadnak,

Zseng a falu, mind a harang, dét gyermekik kacagnak.

 

Garlisakbul hág a füst most, mint a basuk pipálnak,

Vékony füstek, mind gyermekik, az ég feli mászkálnak.

Kantárazik alma ágan, ínekelve pipicsik,

Ez a téli táj, mind láccik, neky is nogyon teccik.

 

Öszte guzalyaszak vannak, szültű szípeket beszíl,

Mikar lyánok legínekkel járják östö karasilt.

Vény asszonyok prozmitálnak, plécskálnak vogy meséket,

Zemberek a korcsimába borval teszik eszüket.

 

Télnek láthatatlan keze, de virágot ű palántál

Minden oblakban faluba, hidakat is ű csinál.

Szíp a tél a falund mindig tűzhely mellett szenekvel,

Dét a tél az oblak alatt, hallhatod, hogy repeszkel.

 

Dorsa idesz téli öszténd tűzhelend tűz sugára,

Mind a csergébe az álam, dét feljő a bubára.

Ámítnak el a szíp versek, mindig szípek a világon.

Télbe gyerekiknek, nekem, ez az egísz mulatságom.

 

(Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattára - OSzK Fond 402/178)

 

Szójegyzék:

basu = bacsó, bácsi (öreg ember)

buba = kisgyerek

cserge = gyapjúból házilag készített takaró

dét = amikor

dorsa = nagyon

garlis = kémény (rom. gârliş)

kantárazik = mérlegel, hintázik (rom. cântar)

eszik = esik, hull

hooz = havazik

idesz = édes

karasil = kereső-tánc, keresely (rom. carasel)

öszte = este

pipicsik = stiglic, tengelice (L.D.: “sticlet madár”)

plécskálnak = pletykálnak

prozmitál = prézsmitál, összevissza beszél

repeszkel = repdes, repeskél; erőlködik, vergődik

szinykuskával = szánkócskával

szültű = “süvöltö”, furulya

vény = vén

zseng = zeng