SZABÚ JÁNOS

 

Szabú Jánasnak a hírit, törtínelem nem üsmérii,

Remílem, hogy minden magyar, hogy megtudja ky elérii.

Nem vult császár, nem vult király, - magyar ember, egy darabbul,

Reszketett a füld, hul lípett, úgy hallottam a vínektül.

 

Vult a csángúk vezetűje, a szíp Moldova tájaind,

Sarkantyús szarut jű viselt télbe-nyárba lábaind.

Felcsavart nogy bajuszakval, feér luánd mindig járt,

Ű vult a csángúk kapitánya, Szabú János, míg meghalt.

 

Kereszteskőnél a lűtűnd zelsű csoport letelepült,

Fele hegyend, fele banyhánd, - a rígi falunk ott feküdt.

Szabú János hegyre hozta, szip szík helyre, zerdű melly,

Hul ípített egy szíp falut, tudja, ky járt erre fely.

 

Legnagyobb és legszebb falu, melyik a nevit viseli

Szabú János emlíkire, de-o krónika nem említi.

El kell jőjjön az az üdü, ilyen embert megdicsírny,

És az élet nogy könvibe arany betűkvel beírny.

 

Egyelűre a my falunk a nevét büszkénd visely,

Szabúfalva, - minden buba száz évek után nevezi.

S’ annak fog maradny mindig, akármy a világand lesz,

A Szabú Jánasnak a neve a csángúk szívibül nem vesz.

 

Ötszáz esztendű nem játík, mük megűreztük a nevit,

Nevivel bennünk maradt muii napig a magyar hit.

Zavaras századak folyomán “Szabúfalva” büszkénd áll,

Itt a Moldova szívibend, mind gyönyörű virágszál.

 

(Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattára - OSzK Fond 402/154)

 

Szójegyzék:

banyha; bonyha = nádas rét; helynév: egy völgy Szabófalván (rom. bahnă)

buba = kisgyerek

luánd = lován

lűtűnd = lejtőn

megűreztük = megőriztük

muii = mai

mük = mi

szík = sík

üdü = idő

(z)elsű = az első

(z)erdű melly = az erdő mellé