KIRÁLY LÁSZLÓ

Könyörgés a pénztárosnőkért
Mikulás
A szénapadlás
Óda
Az öreg ló
A kidei erdő
Februári forgács
Harmadik vers Charlotte-nak
A ”C” korszák bája

Minden
Apám kinéz a képből
Sétatér
Tu fu

 

(sz. 1943, Sóvárad) Iskoláit a székelyföldi Sóvidéken végezte, majd a kolozsvári tudományegyetemen diplomázott orosz-magyar szakon. Rövid ideig vidéken tanított, majd 1968 óta a kolozsvári Utunk, majd később Helikon belső munkatársa, hossú évek óta főszerkesztő helyettese. Versben, prózában egyaránt kiemelkedőt alkotott, számottevő műfordítója a román és az orosz költészetnek. Több irodalmi díjat kapott, Kolozsváron él.

Király László
 


Könyörgés a pénztárosnőkért


te akihez imádkozni szoktam
vedd észre a kialvatlan asszonyokat  egyszer
add hogy jó férfiak várjanak rájuk otthon

úgy zötyögnek a zörgő autóbuszokon
az álmot elveri szemükből a zakatolás
repítsd fel őket hadd szálljanak

jöjjön idő mikor a világot körüljárják
és nem álmodnak ajtócsattogást

s ha fölszállnak
öleljék őket
puhán hintázó zöld egek

és vidd őket a kísértésbe egyszer
hogy legyen mire emlékezzenek


Mikulás

elment a félszemű robbantómester is
egy perc némasággal tisztelegtek a csillék
s nyüszítettek a mozdonyok

micsoda mesékkel rémíti most
az angyalokat
föld alatt kúszó tűzről beszél
mely sistergett mint az ezerfejű sárkány

tegyétek ki az ablakba a tiszta cipőket
gyermekek
a mikulás ma éjjel eljön minden házba

hosszan idegesen ég az égen
az alkohol kék-vörös lángja


A szénapadlás

a sátés fű keserű
a szénapadlás szomorú

ahogy nősz
minden szűkül itt neked

a pókháló-ország megmaradt
s félelmesebb

kopog a szarufa
nem felel
konokul hallgat a szóra szívre
arra se emlékezz milyen volt
a villára akasztott
szoknyazászló színe

kölyökkorodat
az ekevas-harangot
a mindent kikezdő rozsda megette
hol kemény volt csak az a része
él még
pendítsd meg
furcsább
rekedtebb

vitéz bajtársad ne keresd
kardját elhullatta
nem ért már ahhoz a küzdelemhez
magad vagy pókháló-ország ellen
védekezz
döfj
ne kegyelmezz


Óda

az ember dolgozik

az embert vonatok tapossák el

az ember koponyáját
fejszével szét lehet zúzni

az ember semmit sem tehet a halál ellen

az ember törhetetlen


Az öreg ló

mától kezdve se ekét
se szekeret
nem húzok
hátamon nem törnek
villanyelet
mától kezdve a szügyemen
ezerjófűtől
begyógyulnak a sebek
mától kezdve egész nap
legelhetek
és nem lesz mától kezdve
semmi
csak heverni az árnyékban
és enni
s ahova most is hoztatok
a folyóhoz jövök
ha szomjazom nagyon

mért üttök agyon


A kidei erdő

Itt nem szálltak le baráti csészealjak
de ittmaradtak földbe égett félkörök
vállamra életemre makk hull levél pörög
míg integettél a krakkói járaton
s valami kaukázus-féle a válladon
alkonyi mandula-íz - már csak várhatom
olyan az őszi erdő neszezése most
mintha álmodban késnéd le a villamost
mely sosem indult sosem érkezett
hibás volt hiányzott róla az ékezet
mintha száz nyelven így szólnál: kedvesem
s hívó szavad nem száll senkire sem
köröz fölötted élesen fölényesen
míg megértem értem érthetem
hogy nem véd meg semmi csak e fény-
telen réz-bronz zizegő zöngemény
mely alatt lassan megroppan a váll

s hallod hogy senki sem telefonál


Februári forgács

Lehallgatóm jelenti:
jól vagyok.

Eszek, iszok, nagyokat
hallgatok.

Kék mezőbe zöld lovat
gondolok.

Pártolnának, de én nem
pártolok.

*
A távolságot mint aranygolyót
megkaptam - kellett nekem...
Gyermekem nem tűzoltó - katona,
remek célpont,
vadakat terelő juhász.
Hallgatag lett és elgondolkodó.
Látod, hetek óta nem alszik apuka -
ne hagyd magad,
sztrájkoljatok csak, Kiss Balázs!
míg ködlő, gazdátlan hajnalokban
sejlik lomhán távolodó,
körmönfont vörös elpusztíttatásunk.

*
Ül a dolgok mélyén
ő figyel telhetetlen,
se szép, se rút,
jegyzi szerelmes villanásaink,
ott ült
gyermeteg hitünk szénás szekerén
pengetve
évezredes gépfegyvereit,
gépfegyverezve
pengető évezredeket,
évezredve
gépfegyveres pengetéseit.

*
Ha kérdezel,
én nem kérdezek vissza,
orvost hívhatsz,
kuruzslót, halottkémet.
Kecske szónokol,
énekel bárány, róka.
Nyitott karámban
költő béget.

*
Felség, valóban koronám
legszebb gyémántja vers.
Földet, golyót, legelni jót,
hegy-völgyet benne lels.


Harmadik vers Charlotte-nak

Volt egyszer egy ember.
Szakálla volt - kender.
Cserefa csizmája.
Tehénszőr kalapja.
Lószőr bokrétája.
Szembejött a tenger.
Mit tehet az ember?
Beszáll hajójába.
A vizet csodálja.
Halak, bálnák, rákok.
Tengeri virágok.
Medúzák, csillagok.
Istenem, hol vagyok?
Azt mondja az ember:
- A szakállam kender.
Nem megyek hiába
Bécsnek városába,
mert engemet Charlotte
szívrepesve vár ott.
Elbúsulunk ketten
sok szép magyar versen.
Aztán meg vigadunk.
Kacagunk, megvagyunk.
Ez is elég mára.
Nem éltünk hiába,
világ bánatára.
Ha levelet írnál -
jobb lenne az írnál.
Azt mondja az ember:
- Többé sose menj el.
Mindig itt maradjál.
Ne sírjál. Kacagjál.


A ”C” korszák bája
Évforduló

elvtársak amikor rühes voltam
nem sokat inogtam ingadoztam
orvoshoz loholtam legott
ki már sok elvtársat meggyógyított
s ki apám volt iskolatársa volt
öreg és pezsgős - zsákon a folt (?)
kinyújtott kezemre papírt helyezett
mely alatt kézfejem remekül remegett
iszik?  - kérdezte - iszok - válaszoltam
de gondolatban már visszavontam
a pezsgőt amit ajándékba hoztam
elvtársak mindennek van határa
ki gondolt akkor demokráciára
midőn szólt hozzám böffel boldogan
- uram önnek húsmérgezése van

mit? - nekem? - ITT? - MOST?! - Romániában?
ezekilenzszáznyolcvannégy júniusában?
magamba roskadtam meggyóntam-tértem
a hús kizárt  - a mérgezést értem
asszonyom gyanútlanul tárt karral várt
úgyis megment a szakszervezet a párt
de én csak ődöngtem búval aszva
hitemnek lelkemnek semmi haszna
szerelmes rühöm mint egy nyafka
követelőző telhetetlen cafka

így lettem hitetlen megalkuvó
vizen lengő pesszimista parafadugó
izgága vakarász riadt sanda
osztályidegen akit hangya-
savak kergetve árulóvá tesznek
míg a kétségek meg nem esznek

    azért én még hiszek ebbe abba
    tudom jótétemény a zabla
    s a szemellenző hogy látva lássak
    jobbra ne térjek el ne vássak
    s hogy rühes gazdák még el nem ástak
    ujjongva köszönöm néktek elvtársak
Kolozsvár, 1994.  április 27.
 

Minden

Ennek volt értelme.
A látásnak, a tűznek.
A gyerekeknek. A gyerek cipőjének.
Anyuka fenekének.
Volt értelme, tagadhatatlan.
A költeménynek.
Hogy Évi megy, viszik a kökények.
Vagy mit visznek? És kik? És hová?
Vagy éppen hozzák, és sehová?
Erdőben lehet, valami képen,
de szerelmesen, mindenképpen.
Szerelmes zöldbéka zöld levélen?
Vagy mint költemény öreg házról,
melyben már nem száradsz - mindig ázol.

Megy az asszony orosz regényben.
Még mindig remélem, rajta a fényem.
De ha nincs, bocsánat, nem szeretőm.
Menni kell, örökre, a hegytetőn.

Apám kinéz a képből

Apám kinéz a képből. Minden képből
kinéznek az apák.
Rohangálnak fasza aknamezőkön.
Nem is sejtik, lesznek-e kölykeik.
Azt mondják, légy franciatanár Passauban.
Dehát nem lehetsz.
Képzeljétek: hazavártam az apám
másfél évesen.
Aztán mind megjöttek,
szerelemmel - és ezzel-azzal.
Idegen nyelveket tudtak, mint a vadállatok.
Aztán megtanultam, hogy semmi sem idegen.
Aztán megtanultam, hogy minden az.
Nehéz apának lenni, mikor
apád folyton kinéz a képből.
Dehát mit tegyünk? Kik vagyunk?
Tényleg vadállatok?

Sétatér

Zsuzsanna, repülnek a parkok.
Szállnak a fák, a fűz, az éger.
El kell foglalni egy jókedvű partot.
Ha nem: kutyánk, barátunk se ér el.

Lerajzolhatsz egy nyarat, egy őszt.
Levegőmosolyt, lerajzolhatatlant.
Életünk értelmét, mikor száz Hold között
Egyetlen bágyasztó, borzongató Nap van.

A gondolat ugrik, mindig másfele jár,
Mi az, hogy száll és szerelmes az éger?
Rajzoljuk énekünk égre, mint madár.
Különben barátunk, kutyánk se ér el.

Tu fu

Álmomban lassan átmentem a kerten.
Megszülettem és megöregedtem.