KENÉZ FERENC

Torony gombján zöld fű
Tűország 
Égitestünk
Fúj a szél, vonat jár, madár száll
17. budapesti vers
15. budapesti vers
(Szinte észrevétlen történik...)
(Utazók nemigen járnak erre...)
Papagájtemető
Óceán
A költő felesége
Ki van ott?
  

(Sz. 1944-ben Nagyszalontán) A kolozsvári egyetem magyar szakának elvégzése után újságíró, Magyarországra távozásáig Kolozsváron él. 1989-től Budapesten él, jelenleg a Duna TV szerkesztője. Nyolc verseskötete jelent meg, riportkönyveket is írt. 

 

TORONY GOMBJÁN ZÖLD FŰ

A tornyok következtek, s
elámultam, hogy én, aki fölfele 
eddig mindig csak kaptatókon
jutottam, de toronycsipkéken,
toronytetőkön, toronygombokon
még eddig soha nem lépkedtem,
most milyen könnyedén, mennyire
magabiztosan, világomhoz szokott
módon lépkedek egyre fennebb és
fennebb a tornyokon, toronytetőn,
egyikről át a másikra, s mind
akik velem voltak, az egész
toronygomb-lépő társaság, s mikor
a legnagyobb toronyra is elértünk,
letelepedtünk a toronygombra,
nagyokat kacagva, mintha egy kicsi,
külön, aranyozott földgolyó lett
volna fenekünk alatt, elhelyezkedtünk
szép kicsi körben, mint a
szentek, s pokolian élveztük, hogy
kitaláltunk egy másik földgolyót,
ahol pici távcsövekben elfér az 
egész világ, ahol óarany poharakból
isszuk a kék-Duna vizét, és
nagyokat, részegítő mélyeket
lélegezve kiáltottuk, hogy hazugság,
nem igaz, hogy fennebb ritka a
levegő, nagyon is jól, istenem,
gyönyörűen tudnánk élni mi is
idefenn, idefenn, idefenn, csak
ezt a nyavalyás, egymaréknyi földet
ne szorítanánk úgy a tenyerünkben,
ezt a lenti, igazi földet ne
szorítaná úgy a tenyerünk, míg
ujjaink között kiserken a fű,
míg kizöldül az aranyozott kicsi
földgolyón, a torony tetején,
ahol nincs, nincs, nincs semmi
másunk, amibe kapaszkodhatnánk.

 

TŰORSZÁG

1
Először
az ajtók csukódtak be
hangtalanul

majd rendre
az ablakok
mind egy szálig

lehetetlen
lett volna nem
észrevenni

s most

szemben
a legközönségesebb
eséllyel

csak egy ablakkal
csak egy ajtóval
szemben

melyet bármikor
ki 
lehet nyitni.

2
Tűhazám
tükörhazám

tűország
tükörbirodalom

rezzenetlen 
ülök
trónusomon

vérembe
tűk 
zizzennek

jeltelen
a nesztelen
birodalom

valaki
királyként
felsír

s elindul
a tűvel benőtt
utakon.

3
Tükörpaloták
tükörkastélyok
tükörtemplomok

mellettem
alattam
fölöttem

tűerdőben
tűmezőben
tűfüvekben

gázolok

messze
messze
egemben

pávák
szállnak
hihetetlen

apák anyák
foszforholdja
elsistereg

tovarobog
hidegen

hol vagyok

tűerdőben
tűnezőben
tűfüvekben

gázálarcban

gyolcsok után
gázolok.

4
Mindegy melyik
égtáj felé

merről jöttem
merre jártam

lábnyomaim
nem
látszanak

csak a fény
a reggeli fény
ragyog

oly egyedül
s
függőlegesen
ahogy csak
az
öngyilkosok.

5
Meghökkentő
sürgés-forgásra 
ébredtem

az ablakon gyorsan
nyíltak-hajtottak
a jégvirágok

és tűz lobogott
a sarokban

fagy volt és 
fáztam
tűz volt és
dideregtem

köröttem apácák
sürgölődtek

nagy pofával
lobogó
hófehér kendőikkel
fújták
lobogtatták
a tüzet

iszonyatosan
megrémültem

mert a pávát
nem 
láttam sehol

mit tettetek
mit tettetek

kiáltoztam 
kétségbeesve

mit tettetek 
ti szerencsétlenek

a tűzön már
rotyogott
a húslevesnek való

s lobogott
minden 
körülöttem

az apácák
a jégvirágok
a kendők

mit tettetek
ti szerencsétlenek

nyöszörögtem

hiszen a páva
húsa
ehetetlen

6
Egy asszon
ragyogva
szertekiált

tűt vegyenek
tűt vegyenek

suttogás
hallatszik

félek

ki a tükörből

minél
távolabb innen

ragyog
beesteledik
a vérem

futok
fényben-sötéten.

7
A balkon már csupa vér
csupa korom
a balkon már csupa Júlia-rom.

 

ÉGITESTÜNK

Úgy voltunk együtt
egybefogva
füvek mennyében
elbotolva

szállunk könnyedén
megmotozva
felhők suhannak
kilúgozva

hogy lehessen
elviselnünk hogy
valami égitest-
érvényű bennünk

s elfogadjuk
hogy onnan mégis
feltétel nélkül
leűzessünk

alattunk mélyen
fekete bársony
Flóra-rét
lámpaerdő

ellibbenünk
az égitesttől
szárny világít
vagy ejtőernyő?

 

FÚJ A SZÉL, VONAT JÁR, MADÁR SZÁLL

Túl az ablakon, odalenn vasúti töltés, vágány, sínek
futnak vajon hova

ötemeletnyi ablak magasába fölfúj a szél, madarak
ringnak a levegőben

majdnem összeverekedtek az asszonyok, lányok, ki
kerüljön az ablakok mellé

természetesen az ablak mellé a legjobb munkásokat 
engedhetjük csak

egy mozdulat
jobbra

egy
mozdulat
balra

lecsapni
a kart

darab

nyolc éve dolgozom a gyárban, van televízióm, egyszer
szeretnék elutazni Szovátára

gyorsvonatok robogása, személyvonatok kocogása,
nemsokára itt a nyár

a szomszéd szalagnál dolgozik egy néni, azt mondják,
tavaly Párizsban jártűűnemsoká itt a nyár, tisztára dilis az öregasszony,
nyolcezret kiadni ilyesmire

járt bizony, s azt mondja, ha lesz annyi pénze, megint
elmegy, bizony, ha lesz annyi pénze

Párizsban járt az ősz, hol is, már nem emlékszem, ki
is, nem emlékszem, kár

én hazamegyek, rendezem az udvart, építjük a házat,
rendezem az udvart, ez is öröm, igen

mutatta a képeket is, megmutatta, sok szobor mellett,
templom mellett lefényképeztette magát, mellett

én a faluban is olyan jól érzem magam. Mintha
Busteni-ben lennék, pont olyan jó, ha lennék

pedig a tengeren ám nagyon jó, a hullámok, mint a
madarak, engem februárban küldtek, lám

én nem szeretek télen menni, nem szeretek télen menni
a nyárba, én a nyarat nyáron szeretem, menni

fölfúj a szél, az égen madarak ringatóznak, lehull, a
mélyben szelíden porlik a fű, a föld, a szél

egy 
mozdulat
jobbra

egy
mozdulat
balra

lecsapni
a kart 

darab

jön a tíz-húszas személy, ó jaj, a szívem, ó, jön, igen,
ott a fiú is, integet

és jön a déli gyors, vagy tán a téli gyors, hosszú az út,
míg ideér, üzen

s megjön a teher is, mehet is, kővel, fával, géppel, s 
megy is már szívemen, fekete kerékkel

egy 
mozdulat
jobbra

egy
mozdulat
balra

lecsapni
a kart

darab

természetesen az ablakok mellé a legjobb munkásokat 
engedhetjük csak

igaz, hogy úgy mondjam, a virágok s a madarak ugye,
bizonyos szempontból ártalmatlanok

de azért, tudja, mégis csak, de azért tudja, mégis csak,
de azért ugye, tudja

ötemeletnyi magasságban csak a megbízhatóak az ablakok
mellett, fúj a szél, madár száll, vonat jár

miért csak a legjobbakat az ablakok mellé, a többinek
miért nem lehet, hiszen

a virágok a madarak bizonyos szempontból ártalmatlanok,
ugye, ugye, hiszem

fúj a szél, madár száll, vonat jár, fúj a szél, vonat száll,
madár jár, száll a szél, madár száll, fúj a szél.

(1978)

 

17. BUDAPESTI VERS

Jól van, fiúk, jól van, csak ti
vagytok a hősök, legyen tietek a
muzsika s legyenek csak a tietek
az azsent provokatőrök, ne lábatlankodjam
fejetek körül, ne fejetlenkedjem
lábatok körül, a koszorúfonásnál
szemek közé már be ne keveredjek,
lábszentelővízbe már bele ne bukjak,
alá ne merüljek, el ne keveredjek,
jól van, fiúk, jól van, csak ti legyetek
hősök, végtére is elég a hősből annyi
nekem, ahányan a számlálásnál elé-
jelentkeztek, nehogy már újabb hősöket
akarjak én, akit úgy féltettetek,
hogy még a jobb szalámi-szerzési technikákba
sem avattotak be, elég volt,
ha csomagotokat elvittem a megadott házszámra,
mintha bomba lett volna,
titokban, a lehető legnagyobb titokban,
perzse, megtörtént ennek a fordítottja is,
hogy én tettem ki egy bombát a főtéri szobor
közelébe s ott, mindenki szeme láttára, beállítottam,
akkor meg odajöttetek s azt sugdostátok
a fülembe, hogy milyen ügyes, milyen rafinált kis
szalámiszeletelő gépet szerkesztettem,
így hát a helyszíneink nagyjából közösek
voltak, csak a kódjaink nem, volt, hogy aranyló
könyvekbe írtátok a neveteket, én meg
a gyárkapuk belépőcéduláira, néha
császári ágyasokat kaptatok, és nem egyszer
a másik császár hálójából. "Te csak állj
itt a kapuban, tudod!" - mondtátok rejtelmesen,
ujjaitokkal felfele bökve,
jól van, fiúk, jól van, csak ti
vagytok a hősök, legyen tiétek a 
muzsika, s tietek az azsent provokatőrök,
csak éppen néha nem tudom, néha azok
az esték, mikor a holdat nem nálatok,
de épp nálam keresték, és azt mondtam,
hogy nem tudom, keressék messzi égen,
nem volt-e vajon nálatok
és mosogatott éppen?

 

15. BUDAPESTI VERS

Mily pompázatosak a hattyúk és
sasmadarak, irgalmatlan köreiben
az égnek, alázuhanásokkal, felröppenésekkel
tornyot, csak tornyokat mérnek,
hogy szerettem volna, hogy szerettem
volna hattyú, sasmadár lenni én is,
úgy kerülni be az egekbe, ahogy
az egy kisfiúnak szép is, valahogy úgy,
ahogy a kovács a kovácsműhelybe
lép be, ahogy a kerékgyártó előtt
ajtót nyit a felesége, lebegni úgy,
szárnyakon, az égben, mint aki földit
csak csipeget s valami másról van szó
egészen, aki miatt a kerékgyártó is
lebegni akar az égben, hiába nyitná
ajtaját a felesége szépen, s libbenne
föl a kovács is, nagy bőrkötényében,
röppennének utánuk megvasalt kerekek,
s aki csak elhasalt a réten, mind-
mind utánuk röppennének hattyúk,
sasmadarak között kalimpálnak mind
a gyerekek, eget-érten, szerettem
volna úgy kerülni az egekbe,
mint aki földjét égre cserélte,
és sasok s hattyúk közt hajolva, csak
tornyot, csak tornyot mér, halomra,
nem gondol többé földi létre, másra,
se a búzaszemre, sem a lent hagyott
ikes igára. Se a kerékgyártóra,
se a kovácsra. Így szállnak hát ma is
nélkülem hattyúk és sasmadarak
irgalmatlan köreiben az égnek.
Tornyot mérnek. Tornyokat mérnek.

 

(SZINTE ÉSZREVÉTLEN TÖRTÉNIK)

Szinte észrevétlen történik
minden. Egy vonat befut és
aztán nem jön ki az alagútból.
Mire mindenki észrevenné, hogy
akkora a sötétség, amekkorát
tévedni nem lehet,
akkorra már túl késő.
Akkora már alagútlakók lettünk
mindannyian. Alagútlakók
egy száguldó vonatban.
Itt most már a vészféket meghúzni
sem szabad. Legjobb
fegyvertársaid fognák le a kezed,
nem látod milyen nagy baj van,
megőrültél?
Mit akarsz?
Másfele úgysem mehet ez a vonat!
Jó, értem, fogytán az elemózsiád,
a gyermekeid félnek,
időnként légszomjad van,
de ha türelmesen kivárjuk, egyszer
csak vége szakad az alagútnak!
S végül is van ülőhelyed, itt még
olvasgathatsz is, írogathatsz!
Ha kiszállsz közülünk, hogy, miként
akarod egyedül megtalálni
a kiutat?
Mint a vakondok?
Föl, merőlegesen neki a fénynek?
Persze, ettől függetlenül,
kiszállhatsz.
De mi megyünk tovább, reménnyel telve, és
előre
a föld alatt,
a föld alatt,
a föld alatt.

 

(UTAZÓK NEMIGEN JÁRNAK ERRE…)

Utazók nem igen járnak erre.
Az országutak elkanyarodtak. 
S messzire kerültek csillagaink.
Így próbálunk tájékozódni, hol 
is vagyunk, merre is lehetünk.
Reggelente jeleket látunk
az ajtainkon. Angyalé a szózat,
de ördögé a festék. Egyre bennebb 
s bennebb ébredünk az ingoványon.
Egyre barátnélkülibbek az esték.
Egyetlen iránytűnk így lesz
lassan a kés.

 

PAPAGÁJTEMETŐ

Nagyon megdöbbentem
gyermekkoromban,
amikor megtudtam, hogy vannak
zsidótemetők

aztán később, mikor már
ezt-azt tanulgattunk,
tudomást szereztünk
a katonatemetőkről is

s aztán jött a szó,
melynek valami egészen 
újvilági hangulata volt:
rozsdatemető

aztán nem jött semmi tovább,
több hír már nem érkezett
temetőkről, mintha a temetőket
teljesen felfüggesztették volna,
egyáltalán nem hallottam többé
újabb temetőkről, egyáltalán
nem hallottam többé újabb
temetőkről, egyáltalán nem
hallottam többé újabb
temetőkről

azt a szót is, hogy
papagájtemető, csupán csak
én találtam ki.

 

ÓCEÁN

Íme, az Egyenlítő -
mondta valaki a hátam 
mögött, s könnyedén előreadott
egy fekete messzelátót,
megérkeztünk, mondta, fogd
a fekete messzelátót,
nézz bele bátran, mondta - 
a távcső látmezejében
hökkenten pillantottam meg 
a nagy kékséget kettészelő
ősz hajszált magam előtt,
az egyenlítő, mondta
valaki a hátam mögött,
fogódzkodjál meg, barátom,
mondta, a földgömb
alsó fele
következik -

 

A KÖLTŐ FELESÉGE

gyönyörű
álmot látott ma éjjel

a feleségem

ment a réten, mintha örök réten,
valaki ment a réten a napnak
 holdragyogásában s a
holdnak napragyogásában, a hosszú füvekben
 mezítláb ment
a feleségem, s még valaki a réten,
 hajlongó bóbiták között
mezítláb, egyetlen szál szoknyában ment
 a feleségem, szoknyája
ringás egy némafilmben, úgy ment a feleségem,
 úgy, szinte
mezítlen, s még valaki ment azon a réten,
 s a feleségem
ott ment vele az erős füvekben, mezítláb,
 szinte mezítlen,
így mentek, mentek virágos réten, mintha
 örök réten,
a füvek hűs áramában, kéz a kézben
ment valakivel a feleségem

mintha csodában állnék
nézem őt 
meglepetten

állok megfogalmazhatatlanul
e szédítő s szép
sugártörésben

mint gyermek

éjféli
napsütésben.

 

KI VAN OTT?

Toborzóútra indult
a haza,
a szabadság,
és a béke.

Híveket akartak
valahányan,
igaz híveket
mind a hárman.

Bélyegkereskedők, 
léghajókészítők,
számolószakértők,
szőlőmívelők

gyűltek ki mindenhol
az idő piacára,
hol a három vándor
meg-megállott.

"Én vagyok a ti 
Hazátok, mondta a
haza, olyan az orcám 
épp, mint a tiétek"

s homlokán
fönnebb tolta a
tolldíszét.

"Én vagyok a ti
Békétek, mondta a béke,
nyugodt vagyok,
amilyennek szeretnétek"

s észrevétlen
megtapogatta a
farzsebét.

"Én vagyok a ti
Szabadságotok, mondta
a szabadság, reám
nézzetek"

s óvatosan 
megigazította 
kötelékeit.

A három vándor
aztán továbbállott.

A gyermekek még 
jó darabon 
követték őket.

"Láttad a Haza-bácsit?"
"Láttad a Szabadság-bácsit?"
"Láttad a Béke-bácsit?"

faggatták egymást 
másnap
fölindultan.

Nem tudni, 
merre folytatják
útjukat.

Ám ha kopogást hallotok
ajtótokon,
s kérdésetekre:
"Ki van ott?"

az estéli szálláskereső
így válaszol:

"Én a haza vagyok"
vagy
"Én a szabadság vagyok"
vagy 
"Én a béke vagyok"

"Szeretném meghúzni
magam nálatok.
Úgy ver az eső - "
nyissátok meg az ajtót
és szíveteket.
Aztán döntsétek el:
igazat beszélt-e.

Nincs sok időtök.
Minden szavára 
figyeljetek.

Mikor iskolába indulnak
gyermekeitek,
meg kell tudjátok mondani
nekik

ki volt
az éjszakai vendég?