JANCSIK PÁL

„Itt járt az Ősz”
Csönd
Hej, Kolozsvár 
A műfordításról 
Itthon 
Nagyítón

 

(Sz. 1936-ban Brassóban) költő, műfordító. Érettségi után a Bolyai egyetem magyar szakán végzett, előbb a kolozsvári Utunk, majd az Ifjúsági (Dacia) kiadó szerkesztője. A román irodalom avatott tolmácsolója. Számos kötete jelent meg. A filozofikus-szatirikus sorsköltészet egyik mai megjelenítője.

 

HEJ, KOLOZSVÁR…  

"Hej, Kolozsvár, czifra kőhalom!"* 
Elhagyott itt rég a nyugalom, 
mint vihar hajót a tengeren, 
meggyötört benned a szerelem. 

Lakozásom távol kezdetén 
oly szerelmes voltam egyszer én, 
elmondani azt itt nem lehet, 
nagybőgőnek néztem az eget.  

Voltam azért olykor boldog is, 
amikor szenvedtem, akkor is, 
hisz fiatal voltam, víg diák, 
s várt az élet - távol Indiák.  

Évek szálltak, másfél évtized. 
Dolgoztam (mint adós, ki fizet). 
Újabb tizenöt év szállt tova. 
Férj lettem, lehiggadt "bölcs" apa.  

Ez a szerelem már szelídebb. 
Éltető fényekkel telített, 
családi meleggel, derűvel, 
mindennapi drága terűvel.  

S lettem, aki lettem, az vagyok, 
mivé e harminc év faragott, 
költő, ki nagyokat hallgatott, 
s vagy háromszáz könyvet kiadott.  

Kiadott tehát s nem összeírt. 
Úgy gondolom most is, többet ért 
szerkeszteni klasszikusokat, 
mint gyűjteni piculusokat…  

Jobb lesz hagynom ezt a "memoárt". 
Emlékírás? - minek az? - csak árt… 
S nem vagyok oly ifjú-nyugtalan, 
hogy magamról szóljak untalan.  

Ám e várost nagyon szeretem, 
tulajdonképp ez is szerelem: 
ami rossz van benne, feledem, 
csak a szépet és jót keresem.  

Nem tudhatom, mi van hátra még, 
de remélem, itt vár rám a vég: 
házsongárdi végső nyugalom. 
"Hej, Kolozsvár, czifra kőhalom!"  

* Kriza János: Vadrózsák. Az 558. dal első sora az első kiadás első kötetének 297. lapján. 
  

A MŰFORDÍTÁSRÓL  

A műfordítást énszerintem 
az irigykedés hozta létre: 
távoli társunk sóvárogni 
kezdett a ritka, tiszta Szépre, 
melyet egy másik alkotó 
teremtett nyelve anyagából, 
s bár névtelenül történt mindez, 
tolvajlás volt ez a javából, 
de példa arra is: a rút s rossz 
(irigység és lopási hajlam) 
végül mégis jót hozott létre 
eme bábeli nyelvzavarban. 
  

ITTHON 
Gyönyörű az erdélyi nyár. 
Ennél szebb már csak az erdélyi ősz. 
Tán ennél is szebb az erdélyi tél. 
Legszebb mégis az erdélyi tavasz. 
  

NAGYÍTÓN 
Nagyítón nézve a világot, 
mások a méretek, arányok, 
fontossá válnak a parányok… 
(1986)


„Itt járt az Ősz”*

Csucsára tegnap beszökött az Ősz.
Sárgálló rőzse-tüzeket rakott.
Halotti maszkod néztem, s átsuhant
rajtam, hogy meghalok.

Itt már csak a falak a régiek,
meg odalenn a vágtató Körös,
s az erdő, a hűséges, hűs barát,
mely most láztól vörös.

A pózodban egy padra ültem én.
Így pihensz Te is a fényképeden,**
ballagtodban a „Szent Mihály uton”,
halálos betegen.

És akkor súgtál nekem valamit.
Az Ősz azóta is zeng, énekel.
Szemembe mélyedt bús tekinteted,
s többé nem enged el.

* A Párizsban járt az ősz címváltozata. A vers eredeti kézirata a csucsai Ady-szobában látható.

** A fénykép alatti szöveg szerint a felvételt Octavian Goga készítette. Az is megállapítható a képről, hogy a költő a most is ott található kerti padok egyikén ült.


Csönd

Mélységes mély az októberi csönd.
Mély, mint az ég, s mint annak kékje, mély.
Akárha szakadékot nyit a föld.
Mély, mint a kút s a csillagtalan éj.

Mély, mint a gyűlölet, a gonoszság, a bűn.
Akár a szerelem, a szeretet.
Mint szó, ha cseng tisztán és egyszerűen.
Mély, mint az élet és halál lehet.

Mint a végtelen jóság, mély a csönd.
És mint az iszonyat, a félelem.
Uram, mit rejt a csönded odafönt?
Mi születik belőle idelenn?

Sztána, 2001, október 9-én