VÁSÁRHELYI GÉZA 

A 998. éjszaka 
Vasutas 
Neve nincs 
Hajnali hó 
Az emlékjel 
Költő éneke 
Emlékére 
Se kinn se benn 
Vándor éji dala 
Téli táj a föld alatt 
Aperitiv Szekujeszk 
Hó havas 
Este után pillanatnyira 

  

(Szül. 1939. Pécsett - az 1980-as években hal meg) Kolozsváron végzi iskoláit és az orvostudományi egyetemet, majd körorvos Máramarosban és később az Aranyos völgyi Kövend községben. Éveken át ingázik a Kövend-Torda-Kolozsvár háromszögben, családi élete felbomlik alkoholizmusa miatt, gyanús körülmények között hal meg, gyógyszermérgezésben.

  

 

A 998. ÉJSZAKA 
(Nem ajánlom senkinek) 

sem ez sem az 
csak a kopasz diófa 
a meg nem szokható 
meg a hónapos esők 
vagy 
csupán egy belső kényszer 
s a kényszerűség hogy ne így 
vagy a csend s az éj közt 
valami jó 
átvág a kerten ablakon 
átsiklik rajtam 
vízen a kés 
sem ez sem az 
alusznak a hangyák a padló alatt 
a vadgerle fészkén zizeg 
egy szalmaszál 
szül az éj 
hatalmas combok rengenek 
összeroppannak a cseréptetők 
a macskák forró talpai alatt 
úgy bíznék 
valami másban 
valami magamban 
  

 

VASUTAS 

Vasutas volt kiugrott paraszt 
egy szoba negyedét 
hagyta rám s nevét 
Nem hallottam tőle soha panaszt 
bár forgandó a szerencse 
nem környékezte 
s gyávák nem lesték 
szavát 
atléta testét 
szűk kabát 
fedte 
s ette 
a rák 
érmekre 
képét 
nem verették 
diszkaput 
sem kapott 
Ha velem 
utazott 
majd mindég 
falura 
ment haza 
Az éjfelen 
egy kutya 
kongatott 
s a házak halmaza 
ében 
parázsba omlott 
a vendég- 
gyerekszemek kereszttüzében 
Lisztért borért melaszért 
nagyanyám jószaváért 
ment 
s vitt 
engem s hátizsákját 
Az éjjeli Nyárád 
felett 
egy kongó vaslemez 
meredt 
úszott fel-alá alatta a sok hal 
s a búgó sürgönyoszlopokkal 
túlvilági párbeszédben 
álomban nem is ébren 
siettünk a ház elé 
a legbiztosabb ágy felé 
boldogan 
és izgatottan 
figyelve hogy mikor lobban 
fel 
a fény 
A szőlőskert közösbe került 
de vonatra ült 
ő minden tavasszal 
sok emberöltőt 
eltart megvigasztal 
s ereszt levet 
a venyige mit elültetett 
Nyomán a régi vonatnak 
álomvagonok tolatnak 
egyikben ott ül apám 
s véle ki én voltam hajdanán 
Permetezés idején 
kezem a kezében remeg 
s látom ahogy a kézfején 
rézgálic-erek 
kéklenek 
Ünneplőjét az ószeren 
eladták zsibárus nénik 
eltűnök én is hirtelen 
sálam cipőm és szvetterem 
vélem enyészik 
Mit hozhat még a jövőhét-fő 
nem tudhatom 
de akkor boldog volt ő 
is 
én is 
azokon 
a konokon 
zakatoló régi 
rossz 
éjféli vonatokon 
  

 

NEVE NINCS 

Neve nincs 
nevéből virág hajol ki 
ékszerek ágán szikrázik neve 
törékeny akár egy kristályholmi 
ha van neve 

Pattanó erek pengenek 
ahogy a szemre homály fut 
ahogy leteszik este a bábut 
aminek nincs neve 

Ó csak egy név egy név kellene 
  

 

HAJNALI HÓ 

Hallom hogy hullasz halk zizegéssel 
Hallom hangodnak pelyheit 
Hallom hogy hullani el nem késel 
Hallom mosolyod téli kertjeit 

Hallom hogy élsz hallom hogy meghalsz 
Hallom hogy talán nem menekedsz 
Hallom hogy hullasz hallom hogy árvulsz 
Hallom hogy talán már nem szeretsz 

Hallom hogy hallom hallom hogy hallod 
Hallom hogy hallali hallali hó 
Hallom hangtalan halni a hangod 
Hallom hogy hullik a hajnali hó 
  

 

AZ EMLÉKJEL 

Barátom - a földön ültem 
fejemen rozzant pléhkosár 
figyeltem - mibe is? - merülten 
hogy folyik arcomon a sár 
kakas szült a szűzi alkonyatban 
megfeszült bennem minden erő 
láttam amint a zár kipattant 
és hullott hullott felfele a kő 
majd jött az éj a vasreszelékkel 
csikorogva zúzott  az idő 
s én ültem: elporladt emlékjel 
hol hullott hullott felfele a kő 
  

 

KÖLTŐ ÉNEKE 
XV.  századi töredék 

alkolmaszik 
seped a Nap 
csollongja már 
húgyot gyapont 
csereklyés szucái gyakolják 

beléndes hejt 
két darabont 
dombéroz el 
jargalást meg 
gongót gyűszűt kamorámban 

kő iszamik 
meráz geríny 
venerékjük 
pöcesójuk 
kihagyapott jonhójuktól 

a karmazsin 
halval sülyem 
vanálja majd 
alítom hogy 
félenvonva törlejthetek 
  

 

EMLÉKÉRE 

Minden pohár borban benne úszkálsz 
minden ételemhez odanyúlkálsz 
fazékban fősz esőben ázol 
hűlő mosolyomban dideregsz fázol 
szögesdrót-koszorú szívemen 
vagy a látvány a skálaíveken 
fény öröm dal boldogságos vétek 
vénülő gyomromnak halálthozó étek 
csoda gyönyörűség álom ijesztő 
hóhérom gilotin kötelem fejvesztő 
vágylak mint életem és mint a halálom 
halott szép szeretőm ezen a világon 
azon a világon 
  

 

SE KINN SE BENN 

Napfény az ablaküvegen 
eszmélet játszadozása 
csillan a kinn dereng a benn 
szivárványhártyán a pára 

dereng az üveg önmagának 
szerteárad testén eszméletnyi bánat 
s mint váza mely vizet körülölel 
őrzi látatlan tükreivel 

míg egy éji bogár halálfejes lepke 
vagy a múló napnak visszajáró lelke 
verdesni kezd kinn az ablak üvegén 
s már órák óta bennről ömlik ki a fény 

két lapja közt az egyetlen üvegnek 
a fények lassan megüvegesednek 
és kihuny vélük majd eszméletem 
se kinn se benn se kinn se benn 

P.S. 
(Utóirat még nem létező unokáknak) 

Mielőtt még az lett aki volt 
s homlokát már ráncok nem fürtök fedték 
a nyomor elől egy kissé félrehajolt 
én két szememmel látom azt az estét 

Látott ő is marhát vágóhídra menni 
és úgy koplalt, hogy szeme majd kiégett 
s húsból volt Erzsike és csak abból Nelly 
ki töprengjen rajta hogy mi végett 

De miért volt csak egy s nem millió belőle 
és miért nincs mindennap forradalom 
és miért lelkesedik egy csatadalon 
egy millió hogy lúdbőrös a bőre 

Ó tudom a stressz meg az alkalom 
s hogy zöld növénynek piros a virága 
jó néhány fogalmat fed már a sírhalom 
ilyen zászló s olyan gyökér amolyan határa 

Meghalni nem szégyen s élni sem talán 
van aki a haját is eladja 
van aki elnyúl a tetvek asztalán 
s van aki alatta 

Én ismertem őt mészáros volt az apja 
asztalláb voltam abban az időben 
egy téli estén azt is tűzre rakta 
meleg is áradt rá belőlem 

Csak az bánt hogy huszonhat évesen 
húsa lefoszlott róla 
s itt maradt utána árván éhesen 
a világnak néhány milliója 
  

 

VÁNDOR ÉJI DALA 

Virágos ösvényeken járva 
a füvön műanyag-galócák 
kitömött őzek 
penicillin-pasztillák 
az árnyas fák alatt fák árnyai 
az árnyalatok nyuszikái bukfenceznek 
nikotinmérgezés dohányvirág-illat 
a felfeledomb-lefelevölgyön 
lábnélkülszületett 
bejár e mosolygó tájba 
icipici velszi bárd 
virágos mezőket énekel 
fáj a torka 
  

 

TÉLI TÁJ A FÖLD ALATT 

Metaforák hervadó melléből 
hó fröccsen e 
dombokra feszített tájra 
s citromfák ugatása közben 
kitörnek a cirkuszok éhes 
diótörői 
fellázadnak a bolondok 
az elmegyógyászokban 
és sorbonne úr szemüvege mögött 
üvegvitorlák szétment üvegszemek: 
életemben élhetetlen voltam 
halhatatlan leszek majd holtan 

(1979) 
  

 

APERITIV SZEKUJESZK 

Sikerül ma is berúgni 
de nem szabad nem szabad tudni 
hogy e való nem érti: fecsérel 
az én bensőm sehogy se vezérel 
míg úgy megyek az útszegély között 
hogy e világ más tájra költözött 
s nem találván ott sem önmaga nyomára 
hol a minden semminek az ára 
Levest főzök éjjeli kettő 
tárkonygőzbe burkolózott költő 
s látom amit alig is lát senki 
gyerekek nincs sehova se menni 
csak a lét csak a lét hiszi el magát 
az aranyércben nincsen egy karát 
s hol asszony lány csak kínlódik a hímmel 
a költő is mind rosszabbul rímel 
Barátaim egy kis derűt könnyebbséget 
mielőtt e lét-vágy csontomig leéget 
inni kéne node mindez semmi 
leülök hát juhhúslevest enni 

Fenét  
megittam pár pohár köményest 
vagy amit annak kereszteltek el ezek a 
  

 

HÓ HAVAS 
Farkas Árpádnak 

Én úgy mutatkozom 
hogy máris színeváltan 
lobbanok el e régmúlt világban 
félenvonva 
kit nem fed még igazság 
kialszik a lehetséges nagyság 
Még néz az ég 
és máris elfelejt 
őrzöm e hűvös fagyos delejt 
s beborít a hó 
hogy színemet se lássák 
hóemberek s a végtelen tágasság 

S az Én az én az untalan 
e pillanatban megfogan 
és siklik mint a hón a szán 
befogom mi szólni kész a szám 
míg zúgnak fenn az Alpesek 
a hóhullásra ráesek 
És érzi majd az arcomat 
mit itt őriz e hónyomat 
az utánam következő 
az új és új arcraeső 
  

  
ESTE UTÁN PILLANATNYIRA 

Szent rémület félelmetes 
óvakodom de felsebez 
a szorongó harangok hangja 
lopakodó elmúlásom bongja 

Ó ez a kongó borongás 
űr a szívem amit e harang ás 
s az estére rápermetez 
rőt a széle a vérem ez 

Üres sötét torony az este 
a lélekharang is földreesve 
és mindent betölt már az éjjel 
ahogy a friss seb telik meg vérrel 

(1983)