FAZAKAS ATTILA 

Rongycsokor 
Júdás kegyelme
Húrfutam
Lorcadallam egy öregasszonyra

   

(Huszonéves, szovátai születésű, az RMSZ irodalmi pályázatán tűnt fel, 1997-ben jelent meg induló kötete a vásárhelyi Mentor kiadónál)
  

RONGYCSOKOR 
Karinthy Frigyes emlékére 

Csak barátszelidítők, vállveregetők, 
hírhedt szívidomárok ne sereglenének össze! 
Zsíros lelkükön a hit selypit, gügye, pösze, 
de megbékélni folyton összeesküvők. 
Rongycsokrot tőlük Arlechino, röptében habzót! 
Rojtcsokrot fakózöld fodrokkal 
torkod vázájába. 
Mi lapul benned? 
Kifele modorral, búval, műsorral, vigyorral! 
Undort ha rejtenél, nincs hely, hiába. 
Lelket a trapézra nekik, kapkodják el végre.  
Nem az kapja a harsogó pofont, 
Aki bírná szépen, lévén bádog a bőre, 
Hanem akinek fáj, mert érzékeny a dőre!* 

Csak barátszelidítők, vállveregetők sereglenek össze. 
Kézcsókra bukni mind finom, érző, művelt 
vérző csipkén ajkuk cuppant, 
ha a test kacéran lehuppant, 
elterült nekik pőrén. 
Végét járja úgyis. Vigyék! 
Ne piszkálja több gúny, locsogó nyelv, máz 
- legyen teljes test a színház! 
Mely holtából támad. Fel. 

Mosolyod rándul, tárulnak függönyök. 
Torkodba csusszan csillanó vonó, 
muzsikálsz mint a harmat. 
Cikornyát bont ki ujjad, nem zenét, 
öledben bárány, vacogsz a deszkák alatt, 
surrog a reflektor, mint lapuló menyét. 
  

 

JÚDÁS KEGYELME 

Én nem adhattam testére semmit, 
szerettem úgy: karmoknak kitartva, 
kutattam halál sovány zsebeit, mint 
ki irgalmat cserél egyetlen garasra. 

De közös bűnünket kiismertem, Uram, 
születetlen még, benned sejtettem, 
hogy érte vallok, s ha árultam, 
érte rándultam a felfüggesztésben. 

Számra adtál hóhéri csókot, 
megfizettél, csak hogy nyughass, 
lógok most, mint napra vert szuronyok, 
akár a késélre varrt mellkas. 

Nézd szemeim zavaros látását, 
rőt fakulásban, ameddig bírom, 
megkapod a lélek félgarasát, 
megkaptad, együtt esküdt titkon.
 

 

 HÚRFUTAM

Ágakról mohaszín csorog,
 csontok haragos leple
 – aludnék veled végtelen,

Egek kivérzett lapjain fut
a hold.

Álmos narancshéj a szád,
 a hús tömött rózsája éber
gitár jajong, sikolt, tör át
 viaszárny ez acél éjben.

Ágakról felhők nyirokja csorog,
 árnyas falak bárkája libben
 – aludnék végtelen veled,
Rózsakert úszik a szemben.
 

 

LORCADALLAM
EGY ÖREGASSZONYRA

Arca kő
és szeme lángja

patak lomha áradása,

Arca kő
és szája csillag
holtan hulló földnehéz,

haja mirtuszlombok tört ezüstje
patak lomha áradása

csöpp kezében imát morzsol
csupa könny a szeme lángja
csöpp kezében imát morzsol
nyírfák hajlott medre háta

Arca kő
és könnyként hull majd lángra.